Váratlan számlát kaphat, akinek családi háza, nyaralója van: erre sokan nem figyelnek, keményen fizethetnek
Ha a vízmérő vagy a vezetékek elfagynak, akár több tízezer forintos kár is keletkezhet, amit a tulajdonosnak kell fizetnie.
Ha a vízmérő vagy a vezetékek elfagynak, akár több tízezer forintos kár is keletkezhet, amit a tulajdonosnak kell fizetnie.
Nincs vízeresztés a Balatonból, a szakemberek a Sió-csatorna siófoki belterületi szakaszán lévő vizet engedik le, hogy elvégezhessék a szükséges javításokat.
Idén is lezajlott a Duna főágának tudományos halfaunisztikai vizsgálata, amelynek eredményei szerint a folyó halállománya továbbra is változatos és jó általános egészségi állapotban van.
A klímaváltozás következtében egyre súlyosbodó aszály miatt már most is kritikus helyzetben vannak Magyarország vízkészletei.
A zuhanyfejek és csövek baktériumok és gombák melegágyai, de egyszerű módszerekkel csökkenthetjük a kockázatokat.
Irán elnöke bejelentette, hogy az országnak nincs más választása, mint áthelyezni fővárosát Teheránból az ország déli részére.
A „magyar Atlantiszként” emlegetett halászfalu bizonyítottan létezett, de pontos helyét máig homály fedi. Losta egykor a Balatonban emelkedő sziget és a rajta álló település neve volt, ám évszázadokkal ezelőtt elnyelte a víz.
Az alapbírság az építmény értékének akár 80%-át is elérheti, míg jogtalan vízhasználat esetén a büntetés mértéke akár 1 millió forint is lehet.
Csőtörés miatt egész Lajosmizse területén nincs víz szerda reggel. Cikkünkből kiderül, meddig tartanak a helyreállítási munkálatok.
Hiába hoztak némi enyhülést az elmúlt napok zivatarai, az aszály súlyos nyomot hagyott a Balatonnál: Balatonbogláron készült fotók mutatják, mennyire visszahúzódott a tó.
Vilonya és Papkeszi településeken a vezetékes ivóvizet kizárólag forralás után szabad fogyasztani.
A vizek ízét elsősorban az ásványianyag-tartalmuk határozza meg, amit a teljes oldott szilárdanyag-tartalommal (TDS) mérnek.
Egy cheshire-i étterem különleges vízmenüvel bővítette kínálatát, ahol a vendégek akár 19 fontos (kb. 8700 Ft) prémium vizek közül is választhatnak.
Aki járt az elmúlt hetekben a Balatonnál, annak nem okoz nagy újdonságot a hír, miszerint gyakorlatilag eltűnt közel 300 millió köbméter víz a tóból.
A Tisza - Tiszakürt melletti szakaszán - látszólag visszafelé indult el a víz. A videó anélkül készült, hogy bármi akadály, például homokpad vagy örvény zavarná a folyás irányát.
Az amerikai atlétának egy sportital jutott eszébe a színpompás nevadai tóról, de talán kevesebben vesszük észre, ha meglátjuk, milyen fürdőruhában van.
Döbbenetes látvány fogadta a Makói televízió stábját a város szabadstrandján: a folyómeder jó részén ma már nem víz hullámzik, hanem homok terül el. A folyó vízszintje soha nem látott szintre süllyedt.
Pásztónál a patakmeder szinte teljesen kiszáradt, a víz eltűnt. A természetvédelem most riadót fúj, de a helyiek szerint nemcsak a hőség és az aszály a hibás.
„Tényleg lehűlt a Hévízi-tó?” – hónapok óta keringenek a közösségi médiában hírek a tó hőmérsékletének csökkenéséről és a vízhozam apadásáról. A fürdő most hivatalosan is reagált.
Meghökkentő képeken látható, mi maradt a zalai fürdővendégek egykori kedvenc helyéből: az elhagyatott termálfürdőből teljesen eltűnt a víz.