Még csak ez hiányzott: jöhet a vízhiány a földeken, figyelmeztet a Kamara
A gazdálkodók visszajelzései alapján tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A gazdálkodók visszajelzései alapján tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Ne dőlj be az ócska szlogeneknek, az olcsó fantázianeveknek, sem pedig a csábító "főzött fagylalat" feliratoknak.
Óriási mennyiségben találtak magzatkárosító oldószerta gödi Samsung-gyárnál egy csőtörés után, amikor sok víz folyt ki a földekre.
A Fővárosi Vízművek április 4. és 12. között végzi észak-pesti főnyomóvezetékeinek öblítését, amelynek során összesen 32 kilométernyi cső tisztul meg
Húsvét éjszakáján, az egyház talán legszebb ünnepén a liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötét, a tűz és a víz, a nap és a csillagok.
A boltokban kapható palackozott víz akár 10-100-szor több, mikroszkóp alatt is alig látható műanyagdarabkát tartalmazhat, mint korábban gondoltuk.
A hazai termőterületek harmada az aszály mellett ár- és belvíznek is kitett; a szélsőséges időjáráshoz hatékonyan kell alkalmazkodnia a mezőgazdasági vízgazdálkodásnak.
A kutatók most egyszerű, de hatékony módszert fejlesztettek ki a mikro- és nanoplasztik részecskék csapvízből való eltávolítására
Ilyenkor a jég károkat okozhat a parti védművekben vagy komolyan megbillenhet a tó.
A közelmúltban a Pénzcentrum több cikke is foglalkozott a hazai ivóvíz és az ivóvíz szolgáltatás minőségével.
Ezek lennének a legendás magyar márka végnapjai? Újabb üzemi dolgozóknak mondtak fel, és meg nem erősített helyi hírek szerint leállították a Fonyódi Ásványvíz gyártását is.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint már több mint egy hete 127 centiméteres a Balaton vízszintje.
Fennáll a kockázata annak, hogy az ivóvíz-szolgáltatás jelenlegi formájában hosszú távon nem lesz fenntartható.
Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy ezen tényezők súlyosan kihatnak az európai polgárok szociális, fizikai és mentális egészségére.
Immár 69 kvótával vagy részvételhez szükséges szinttel rendelkezik Magyarország a jövő évi párizsi olimpiára.
A magyar háztartások közvetve, de sokkszerűen fogják érzékelni azt, amit a rezsicsökkentés eltörlése a cégek számára hoz.
A palackozott víz több ezer nanoműanyagot tartalmaz, amelyek olyan kicsik, hogy képesek behatolni a szervezet sejtjeibe.
Pannonhalmán nyílt új palackozó üzemet, ahol január közepén legördültek Magyarország első ásványvizes refPET cserepalackjai a gyártószalagról.
A nanoműanyagok összefüggésbe hozhatóak a rákkal, a termékenységi problémákkal és a születési rendellenességgel is. Elkerülni őket pedig lehetetlen.
Többmilliós kár érte Papadimitriu Athinát, miután kigyulladt az otthona. Víz, áram és fűtés nélkül maradt a színésznő.