Vendégmunkás-stop: megszólalt az egyik legnagyobb munkaerőközvetítő, ez várhat a magyar gazdaságra
A választási eredmény jelentős gazdasági fordulat lehetőségét hordozza magában a Pensum Group Nyrt. szerint.
A választási eredmény jelentős gazdasági fordulat lehetőségét hordozza magában a Pensum Group Nyrt. szerint.
Az Amixa Holding közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött.
Véglegesen távozik az érdi CTPark logisztikai központból az akkumulátorok raktározásával és tesztelésével foglalkozó NXT Logis Kft., valamint az összes hozzá kapcsolódó partnercég.
A vállalat részvényárfolyama csütörtökön 7,3 százalékkal erősödött. Ennek ellenére a papírok értéke az év eleji szinthez képest még mindig 44,4 százalékos visszaesést mutat-
A vállalat a tőzsdén kívüli, alternatív intézményi befektetések piacának egyik legfontosabb szereplője.
Az év első három hónapjában 32 milliárd eurós nettó tőkebeáramlást ért el, miközben a nyeresége és a kezelt vagyona is dinamikusan növekedett.
A BP első negyedéves nyeresége a várakozásokat felülmúlva több mint kétszeresére nőtt, miután az iráni háború kitörését követően az olajárak meredeken emelkedtek.
Egy középiskolából kimaradó kínai fiatalból lett a világ egyik legnagyobb sportruházati birodalmának vezetője.
Tovább húzódik az orosz tulajdonban lévő szerb olajvállalat, a NIS eladása. A Mol által tervezett, közel egymilliárd eurós tranzakció lezárását geopolitikai érdekek lassítják.
A vállalat azzal indokolja a németországi leépítést, hogy költségcsökkentést kell véghezvinni, de a termékkínálat is szűkebb lesz.
A termelés leállításáról a vállalat stratégiájának felülvizsgálata után született döntés.
Az Apple új vezérigazgatót nevezett ki. A hardverfejlesztési veterán, John Ternus veszi át Tim Cook helyét szeptember 1-jétől.
Felszámolási eljárás indult a győri Széchenyi István Egyetem vagyonkezelő alapítványához kötődő HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. ellen.
Tizenöt év után, szeptemberben lemond Tim Cook, az Apple vezérigazgatója.
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat jövőjéről és esetleges értékesítéséről tárgyalt Belgrádban Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter és Hernádi Zsolt.
A cég idén 3 milliárd dolláros reklámbevétellel számol.
A Netflix részvényei közel 10 százalékot zuhantak a pénteki tőzsdenyitás előtti kereskedésben.
A kőolajszármazékok globális piacán tapasztalható áruhiány és drasztikus áremelkedés miatt a Masterplast határozatlan időre felfüggesztette ingyenes szigetelési programját.
Több mint 9%-kal nőhet a részvényenkénti osztalék, a befektetők már a közgyűlés döntésére várnak április végén.
Lehúzza a rolót a Balaton egyik legismertebb borászati központja: a Balatonboglári Borgazdasági Zrt. feldolgozó üzeme június végén bezár. A legendás BB márka azonban nem tűnik el – a termelés más telephelyen folytatódik.