Strukturálisan át kell alakítani a szövetséget, hogy az a céloknak alárendelt felelősökkel és a céloknak megfelelő tevékenységgel, és büdzsével a leghatékonyabban tudjon működni.
Míg a zöld-fehérek a nemzetközi porondon eddig remekeltek, a hazai bajnokságban meglepően gyenge rajtot vettek. A párharc tétje a Trabzonspor elleni rájátszásba jutás.
A Ferencváros a lengyel Górnik Zabrze együttesét fogadja az Európa-liga-selejtező harmadik fordulójában szerdán. A fővárosi zöld-fehér gárda eddig meggyőzően szerepelt a második számú európai kupasorozat selejtezőjében, hiszen a Vojvodinát és a Twentét is magabiztosan ejtette ki. Ezzel szemben az NB I-ben két forduló után még nyeretlen, a Paks elleni vereséget követően a Vasassal is csak hazai döntetlent játszott. Borbély Balázs vezetőedző csalódottan értékelt a bajnoki mérkőzések után, és elismerte, egyelőre keresi a megoldást arra, miért nem tudják a hazai porondon is az európai formájukat hozni.
Az Európa-liga-keretben időközben változások történtek. Franko Kovacevic és Elton Acolatse kikerült a névsorból, a helyükre pedig Aleksandar Cirkovic, valamint a klubhoz tíz év után a múlt héten visszatérő Nagy Ádám került be.
Leandro de Almeida másodedző intenzív, agresszív futballt vár a lengyel bajnoki ezüstérmestől. Kiemelte, hogy hazai pályán a legfőbb cél a győzelem és a kapott gól nélküli mérkőzés, amihez támadásban is veszélyes játékra lesz szükség.
A Górnik Zabrze a Bajnokok Ligája-selejtezőből érkezik, ahonnan a Fenerbahçe ejtette ki egy szoros párharcban. A lengyelek a hazai idényt felemásan kezdték, hiszen elveszítették a Szuperkupát a Lech Poznań ellen, a bajnokságban viszont győzelemmel rajtoltak. A lengyel klubot ráadásul az UEFA súlyosan megbüntette a szurkolók rasszista megnyilvánulásai és rendbontása miatt, így a pénzbírság mellett a jövő csütörtöki visszavágón le kell zárniuk a stadionjuk déli lelátóját.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A budapesti összecsapást a spanyol Javier Alberola vezeti. A párharc továbbjutója a török Trabzonsporral küzdhet meg az Európa-liga főtáblájáért, míg a vesztes a Konferencia-ligába kerül át, ahol a Monaco vár rá a ligaszakaszba jutásért vívott utolsó körben.
címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA
Súlyos veszélyben lehetnek a sportolók a klímaváltozás miatt: vajon mennyi tragédia lesz még emiatt?
A klímaváltozással párhuzamosan egyre komolyabb fenyegetést jelent a szélsőséges hőség a sportolók számára.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






