Hatalmas bukta a Ryanair-nél: ha ez így megy tovább, búcsúzhatnak a fapadostól a magyar utazók
Vegyesen alakultak a Ryanair Holdings eredményei a március végével záródott 2025-ös pénzügyi évben.
Vegyesen alakultak a Ryanair Holdings eredményei a március végével záródott 2025-ös pénzügyi évben.
A lista élén Olaszország áll 27%-kal, ezt követi Nagy-Britannia (17%) és Spanyolország (13%).
A Ryanair 3 000 eurós polgári pert indított egy zavarkeltő utas ellen Lengyelországban.
A Ryanair üdvözölte a máltai bíróság döntését, amely 2000 eurós bírsággal sújtotta azt az utast, aki március 22-én egy járaton járaton zavarta az utazást.
Egy londoni utas nemrég arról számolt be, hogy többé nem utazik a Ryanairrel, miután 75 eurós (kb. 29 000 forint) büntetést kellett fizetnie bőröndje miatt.
A a kézipoggyászokra vonatkozó szigorú szabályok miatt könnyen pórul járhat, aki nem készül fel megfelelően.
A környezetvédelmi előnyök jelentősek: az új rendszer évente több mint 300 tonna papírhulladék megtakarítását teszi lehetővé.
A légitársaság most részletes kimutatást közölt az eset által okozott költségekről.
A Ryanair 48 órás villámakcióval lepte meg az utazni vágyókat, amely során januári, februári és márciusi repülőjegyeket kínál rendkívül kedvező árakon.
A Ryanair november 28-án, csütörtökön 10 órakor indította el Black Friday akcióját, amely péntek éjfélig tart.
A büntetés elsősorban a kézipoggyászért felszámított plusz díjakat érinti, de más kifogásolt üzleti gyakorlatokra is kiterjed.
Ryanair azt tervezi, hogy teljesen megszünteti a beszállókártyákat és a fizikai utasfelvételi pultokat a repülőtereken.
A Ryanair 18%-os nyereségcsökkenést jelentett a nyári szezonban, miközben a jegyárak is 10%-kal estek vissza.
Egy érintett utas szerint a késést valószínűleg egy meghibásodott alkatrész javítása okozta, ami közel 18 órával tolta ki az indulást.
Olaszországba is eljuthatunk a diszkont légitársasággal 10 ezer forint alatt.
Megszüntetné a beszállókártyát és a reptéri utasfelvételt a Ryanair, szinte már az összes terv megvan.
A vezérigazgató szerint a szeptemberrel záruló negyedévben az árak éves szinten 5 és 9 százalék közötti mértékben csökkentek.
A Ryanair becslései szerint a szeptember végéig tartó három hónapban az átlagos viteldíjak éves szinten 5-9 százalékkal csökkentek.
Ősszel utazni nemcsak olcsóbb és kellemesebb, hanem különleges élményekkel is gazdagodhatunk.
A Ryanair vezérigazgatója szigorúbb intézkedéseket sürget a repülőgépeken és repülőtereken tapasztalható ittas rendbontások visszaszorítására.