Emiatt töri most fel rengeteg magyar a megtakarítását: nem sajnálnak sok pénzt költeni rá
Az idén januárban – a jogszabály által adott 60 napos határidőt ki sem használva – már négy önkéntes nyugdíjpénztár teljesített kifizetést.
Az idén januárban – a jogszabály által adott 60 napos határidőt ki sem használva – már négy önkéntes nyugdíjpénztár teljesített kifizetést.
A lomtalanítás Nagykanizsa területén 2025-ben ismét tavasszal lesz. Már nyilvánosak minden dátum, melyik utcában, körzetben mikor viszik el a lomokat.
A szakértők szerint a laptop hasunkon vagy ölünkben való használata egészségügyi kockázatokkal járhat.
Az albérletpiacon nem változtak az árak februárban, Budapesten pedig még enyhe bérletidíj-csökkenés is történt.
Márciustól folyamatosan küldik az adószámla-értesítőket a magánszemélyeknek és a gazdálkodóknak.
A jogszabálymódosításban a Vidéki Otthonfelújítási támogatás más feltételeit, elvárásait is pontosították. Van olyan változás, ami a korábban megjelent tervezetben sem szerepelt.
Idén először szombaton és vasárnap nyílik meg a pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Több miniszteri díjat is kiosztott Gulyás Gergely a közelgő március 15-i nemzeti ünnepre való tekintettel. Lássuk, kik kapták az elismeréseket!
Országosan és éves összevetésben több mint 10 százalékkal emelkedtek a lakásárak az ingatlan.com februári lakásárindexe alapján, januárhoz viszonyítva pedig bő 2 százalékos drágulás történt.
Az idei évben változás, hogy a körzetenként szereplő utcák listája egyaránt vonatkozik a társasházakra (bejelentési kötelezettség nincs), és a családi házakra is.
Józsefvárosban egy újfajta csalási módszer ütötte fel a fejét: ismeretlen elkövetők a parkolóautomatákon lévő hivatalos QR-kódokat hamis matricákkal fedik le.
2025 tavaszán jelentős akciókkal találkozhat az, aki hőszivattyú telepítésében gondolkodik, ugyanis a típusváltások miatt jó alkupozicióban vannak a vásárlók.
Az ingatlant korábban elárverezték, egy német hátterű magyar cég vette meg 1,186 milliárd forintért, és ma is ez a Kft. a villa tulajdonosa.
A lehetőség bárki előtt nyitva áll, hogy ő legyen a helyi füvesember, csak meg kell ismernie a füveket, fákat, akár még a gyomokat is.
Erős kereslettel és fokozódó tranzakciószámokkal indult az idei év a hazai ingatlanpiacon, ahol az adásvételek zöme, 75%-a még mindig alkuval zárul, ám ez inkább vidéki jelenség.
Februárban is kitartott az év elején tapasztalt ingatlanpiaci drágulás, a fővárosban milliós négyzetméter-ár alatt már kb. semmi sincs.
A fővárosi kormányhivatal megadta a fennmaradási engedélyt a 2022-es súlyos balesetet okozó Jókai utcai tetőtér-beépítésnek, azonban a használatbavételi engedélyt megtagadta.
Az elmúlt időszakban a sokéves átlaghoz képest kevesebb csapadék hullott, a talajok téli feltöltődéséhez még további csapadékra lenne szükség.
A két bűnös kétszer is kirabolta idős Vas vármegyei áldozatukat, több mint 39 millió forintot zsákmányolva tőle.
Május 1-től a közös képviselők nem képviselhetik a társasházakat földhivatali bejegyzés nélkül.