Újabb durva sebességhatár csökkentés Budapesten: könnyű benézni, itt változott a szabály
Újabb budapesti útszakaszon csökken a sebességhatár: 70 km/h helyett 50 lesz a megengedett tempó a Megyeri út egy részén.
Újabb budapesti útszakaszon csökken a sebességhatár: 70 km/h helyett 50 lesz a megengedett tempó a Megyeri út egy részén.
A több mint 4300 pályázó közül körülbelül 3400 gazdasági társaság már megítélt támogatással és aláírt szerződéssel rendelkezik
Hegyi Zsolt szerint a MÁV közelmúltbeli problémáinak legfőbb oka pusztán az, hogy az egyes vasútvonalak túl szoros kapcsolatban állnak egymással.
Budapesten pénteken megérkezett a hó, ami fennakadásokat okozott a közlekedésben.
A BKK közleménye szerint az utasaik már minden harmadik jegyet digitálisan vásárolnak, és egyre többen próbálják ki a társaság által tavaly nyáron.
A fényflotta járművein öt kilométernyi fényfüzér van, ezeken 120 ezer LED-izzó található.
Karbantartás miatt december 2-4. között, késő esténként a H6-os HÉV csak a Közvágóhíd és Tököl között jár.
Az éves országos és vármegyei matricákat lehet előre megvásárolni. Idén is megnyitja a decemberi elővásárlás lehetőségét a következő évre érvényes éves autópályamatricák esetében.
Az egykori Asia Center szeptember óta World Mall néven üzemel, ám az átnevezést a nyilvánosság számára nem hangsúlyozták ki különösebben.
Az új verzióban már nem lehet külön jelezni a sebességmérő kamerák jelenlétét az úton a Google Mapsen.
A mentők egy férfit súlyos, tizenhét embert könnyebb sérüléssel szállítottak a debreceni és a berettyóújfalui kórházba.
A módosítás szerint P+R parkolókat a közösségi közlekedési havibérlettel rendelkezők egy 5000 forintos bérlettel vehetik majd igénybe.
Járműhiba miatt a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek ma reggel a kettes metró vonalán.
Komoly szigorításokat javasol a tagállamoknak egy európai közlekedésbiztonsági szervezet, ami az elektromos rollerek használatára vonatkozna.
Felgyorsítják és kibővítik a MÁV-nál az országos haváriaközpont tervét, hogy teljes funkcionalitással fedje le országosan a vasúti és az autóbuszos közlekedést.
A kormányzati programban eddig mintegy 4200 cég igényelt forrást összesen 5005 tisztán elektromos hajtású személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez.
A helyreállításig Kelenföld és Háros, valamint Kelenföld és Nagytétény-Diósd között mindegyik vágányon szünetel a forgalom.
Vitézy Dávid új elképzelése szerint a hagyományos parkolóórák és az aprópénz használata teljesen megszűnne.
Budapesten az utak hókásásak, csúszósak, a havas útviszonyok miatt több BKK-járat nem, vagy terelve közlekedik.
A meteorológiai előrejelzéseknek megfelelően pénteken hajnalban erős szél kíséretében megérkezett a havazás.