Megszólalt parkolási botrányáról Delhusa Gjon: lépett a hatóság, erre kevesen számítottak
Delhusa Gjon, a népszerű táncdalénekes ismét a figyelem középpontjába került parkolási szabálysértései miatt.
Delhusa Gjon, a népszerű táncdalénekes ismét a figyelem középpontjába került parkolási szabálysértései miatt.
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki.
Éjszaka a csapadékzóna tovább halad, eleinte a középső országrészben, majd hajnaltól már északkeleten is eshet.
A körültekintő dokumentáció mellett a kátyúbiztosítások is növelik a kártérítés esélyét.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium másfél hete még határozottan cáfolta, hogy enyhítettek volna Lázár János miniszter tavaly nyári szigorú intézkedésén.
Hétfőn és kedden sem látszik jelentősebb front érkezése, marad a jelentős légköri eseményektől mentes időjárás.
A WizzAir-nél az elmúlt hetekben több tucat járatot módosítottak vagy töröltek.
Kora reggel -8 és 0, napközben pedig 2 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.
Hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpart egy szakaszát filmforgatás miatt.
A mozdonyflotta megújítására azért van szükség, hogy növeljék a járművek megbízhatóságát és könnyebb legyen tartani a menetrendet.
Ha gyakran jársz Budapesten, vagy ha ott élsz, ezt jó, ha tudod a főváros Duna-hídjairól: töltsd ki a Pénzcentrum legújabb kvízét és tedd próbára tudásodat! Készen állsz a próbára?
Tavaly csaknem 23 ezer talált tárgy várta gazdáját a MÁV-csoportnál, a fele hiába - tudatta a cég honlapján vasárnap.
Több megyében is akár 100 méter alá csökkent a látótávolság köd miatt - közölte a pénteken az Útinform.
Az első ütemben a déli híd lesz lezárva, de az északi felüljáró kétirányú lesz, ahol irányonként egy-egy sávon haladhat majd a forgalom.
Csütörtökön reggel több vármegyében is sűrű köd alakítja majd a közlekedési viszonyokat.
Ezekre a kérdésekre minden magyar autósnak tudnia kell a választ: brutális, átlagosan 35%-os hatósági áremelés jön! Töltsd ki a Pénzcentrum mai kvízét – ez a tudás még jól jöhet!
A járatok nem érintik a Deák Ferenc tér, a Hild tér és a Széchenyi István tér csomópontokat.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab éves országos és vármegyei autópálya-matricát vásárolt az utazóközönség.
Norvégia lehet az első olyan ország a világon, ahol teljesen kiszorulnak a piacról a benzinnel és dízel üzemanyaggal működő új autók.
Fogalmazási hiba van a rendeletben, ami így a motorokat nem érinti. A többiek igen mélyen a zsebükbe nyúlhatnak hamarosan.