Még mindig nincs vége? Nem tűnt még el az ónos eső és kis havazás, ma több helyen is számítani lehet rá
A hétvégét borús, hideg időjárás jellemzi majd, minimális csapadékkal; napközben is fagypont körül marad a hőmérséklet
A hétvégét borús, hideg időjárás jellemzi majd, minimális csapadékkal; napközben is fagypont körül marad a hőmérséklet
A fővárosi hulladékgazdálkodó cég hétvégi túlmunkával pótolta a hó és fagy miatt elmaradt szemétszállítást Budapesten.
Egy 21 éves nő kért segítséget a rendőrségtől, miután Tokodon eltévedt, és a hidegben átfagyott. A keresést nehezítette a nagy hó, végül egy helyi férfi segítségével találtak rá.
Az Urbex-fotók szerint a sánc rozsdás acélgerendái között ma fák nőttek, a lépcsők és járófelületek omladoznak – pedig 30-40 évvel ezelőtt még a sportág hazai fellegvára volt.
Folytatódik a hideg, télies idő a jövő héten is. A hét elején napos és tartósan borult, ködös tájak is előfordulhatnak. A hét második felében viszont enged szorításából a fagy.
Pénteken 18 településen, illetve Budapest XII. kerületének egyes részein, összesen 11 859 fogyasztónál akadozott az áramellátás.
A tartós hideg, a havazás, valamint a fagyás–olvadás ciklusok váltakozása miatt a következő időszakban jelentősen megnövekedhet a burkolathibák, kátyúk száma.
A hétvégén véget ér az enyhe időjárás Magyarországon: kelet felől markáns lehűlés érkezik.
A Normafán továbbra is remek a hó, a pályákat frissítik, a hangulat téli, mégis egyre nagyobb gondot okoz valami egészen prózai.
A múlt hét elején érkezett hideg és intenzív hóesés kapcsán megsokszorozódott a szánkókra és más téli játékokra, hólapátra és csúszásmentesítőkre érkező rendelések szám az eMAG-nál.
Szentesi készülő kötetében a rákból való felépülését dolgozza fel.
A Dunántúlon nagy területen zúzmarás köd képződhet, amely szerdán napközben is tartósan megmaradhat.
A szakemberek arra kérik az autósokat, hogy tartsanak nagyobb követési távolságot, csökkentsék sebességüket, és ne próbáljanak a hókotrók közé vagy elé besorolni.
A kezdeti havazás után ónos eső, fagyott eső, délnyugaton néhol eső is eshet.
A nap folyamán az ország nagy részén borult idő várható, csak délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet.
Budapest útjain a havazás következtében hókásás, csúszós útburkolat alakult ki, ami fokozott óvatosságot igényel a közlekedőktől.
A nappali csúcshőmérséklet széles skálán, mínusz 8 és plusz 7 fok között alakul.
Egy rendkívüli időjárási jelenség van kialakulóban, amely sarkvidéki hideget hozhat Eurázsia jelentős részére.
Az országot megbénító havazás a futárokat sem kíméli, a Wolt időjárási díjat vezetett be a kiszállításoknál.
A Dunántúl északnyugati részén már délután érkezhet a veszélyes időjárás, keddre pedig rosszabbodik a helyzet.