Ezt nem láttuk jönni: már 30 cm-es hó van ebben az országrészben
A Mecsekben a hét eleje óta tartó intenzív hóesés következtében több helyen 20-30 centiméteres hótakaró alakult ki.
A Mecsekben a hét eleje óta tartó intenzív hóesés következtében több helyen 20-30 centiméteres hótakaró alakult ki.
Hétfőn borongós időre számíthatunk, északon és északkeleten havazás, máshol vegyes csapadék várható, délen esővel.
Az aktuális előrejelzések alapján órákon belül akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat Budapesten.
Vasárnap délutántól érkező frontrendszer és egy mediterrán ciklon hoz havazást és havas esőt az ország számos pontjára.
Hétvégén lehűlés, vasárnaptól újabb csapadék érkezik, ami többfelé havas eső, hó formájában hullhat.
Ezüstvasárnapra virradóra ködfoltok képződhetnek. Napközben közepesen vagy erősen felhős időre kell számítani, helyenként valószínű kisebb vegyes halmazállapotú csapadék.
Szerda délelőtt már csak legfeljebb a középső és déli megyékben fordulhat elő gyenge havazás, délutánra ott is megszűnik a csapadék.
Vasárnap este egy hidegörvény érkezik délnyugat felől, amely elsősorban a déli országrészt és a Dunántúlt érintheti.
Szombat reggel még több tájegységünkön számíthatunk esőre, illetve szitálásra, néhol havas eső, ónos eső is előfordulhat.
Budapesten pénteken megérkezett a hó, ami fennakadásokat okozott a közlekedésben.
Győr-Moson-Sopron megyében már havazik. A havas eső és hó mellett néhol fagyott eső, sőt ónos eső teszi csúszóssá az utakat pénteken.
Délelőttől több helyen eső, északon havas eső és hó is hullhat, miközben délután átmenetileg csökkenhet a felhőzet a Dunántúlon.
Ma számottevő csapadék nem várható, de helyenként szitálás, gyenge eső előfordulhat, a magasabban fekvő helyeken havas eső, hószállingózás sem zárható ki.
Szerda este a magasabban fekvő területeken hószállingózás várható, míg máshol borult vagy erősen felhős idő lesz, helyenként köddel és gyenge csapadékkal.
Pénteken, Mikulás napján országszerte kiterjedtebb csapadékra kell számítani.
A pénteki havazás miatt újra gyönyörű fehér ruhába öltözött az ország legmagasabb pontja.
A naptári tél első napján igazán kellemes időre lehet számítani.
Verőfényes napsütésben minden apró folt rögtön feltűnik az autónkon, és jó időben az autómosás is kellemes kikapcsolódásnak bizonyul, de télen is fontos lenne.
A szezon első komoly hóhelyzete alakult ki: egy ciklon csapadékzónája vonul át az ország felett, aminek hatására péntekre virradóra sokfelé hullott kiadós mennyiség.
Budapesten az utak hókásásak, csúszósak, a havas útviszonyok miatt több BKK-járat nem, vagy terelve közlekedik.