Még ebben is előznek minket a románok, törökök, görögök: ennyit a híres magyar gasztronómiáról
A hazánkat körülvevő országok közül a román és horvát konyha emelkedik ki, a szerbeket hajszállal előzi a magyar ízvilág.
A hazánkat körülvevő országok közül a román és horvát konyha emelkedik ki, a szerbeket hajszállal előzi a magyar ízvilág.
Tavaly még találunk olyan helyet, ahol 3000 forint alatt kiadós adagot kaphattunk az ország egyik legfinomabb rántotthúsából, idén azonban minimum 4000 forint kerül az ínyencség.
Manapság már remek ételeket készíthetünk üvegedényben, de az elmúlt évtizedek során feledésbe merült klasszikus edények is kezdenek visszatérni.
A legtöbb gyógynövénnyel ellentétben a turbolya, más néven édespetrezselyem nemcsak csodatévő erejével, de ízével is lenyűgözte az emberiséget. Most bemutatjuk neked ezt a vadon termő, isteni fűszert!
A magyar határtól délre, Szerbia északi részén található a Vajdaság (Vojvodina) nevű, jelentős magyar lakossággal büszkélkedő tartomány, nagyszerű fúziós konyhával.
Bizony, az energiaválság és az infláció hatása érződik az idei fagyi-árakon is, a kézműves jeges gombócok ára jellemzően 500 forint lett. De nem is kell feltétlenül díjnyertes cukrászdába mennünk ahhoz, hogy igazán jó fagylaltot eszegessünk!
Mióta világ a világ, az egyik legősibb, sajnos ma már kihaló félben lévő mesterség, egyben életforma a pásztori foglalkozás, de milyen jókat ettek...
Felvidék, Pannonhalma, Szekszárd, Tokaj és Villány a döntőben - lezajlott a Borászok Borásza elsőkörös voksolása, lássuk hát, hogy kik kerültek az ötös döntőbe, kikért izgulhatunk az április 21-i Díjátadógáláig!
Alig egy hónapja indult útjára a Designer Szörp by Gyulai Évi közösségi finanszírozási kampánya a Brancson.
Itt a tavasz, vele az egyik favorit primőr zöldségünk, a saláta is egyre többször, akár főfogásként is az asztalra kerülhet! Ezért is néztünk utána, hol mennyiért kapható most a piacokon, milyen fajták a legnépszerűbbek?
A tészta elképesztő drága lett a magyar boltokban, sokan viszont lehet, hogy rosszul készítek el odahaza.
A túrós csusza ősi magyar ételnek számít, és ami még fontosabb ezidáig olcsó is volt elkészíteni. Mostanra viszont minden megváltozott.
Jakabfi Dávid elismert cukrászséf most megvalósítja gyermekkori álmát, és saját vendéglátóegységet nyit Nagykanizsán. A vidéki gasztronómiát erősíti francia desszertekkel, és újragondolt magyar süteményvariációkkal.
A mostani zöldségárak mellett sem számít drága fogásnak a shaker-saláta, ráadásul, ha jó alapanyagokkal pakoljuk meg, egészséges és laktató étel. Még spéci pohár sem kell hozzá, elég egy műanyag doboz, 15 szabad perc, és már kész is!
Íme néhány jó tanács, hogy hogyan süssük, mivel párosítsuk, hogy igazi komfortot adó tésztaétel kerekedjen belőle.
Az idei világdöntőn vasárnap és hétfőn 24 nemzet csapata készíthette el fogásait.
Te is imádod a Túró Rudit, de kétszer meggondolod, hogy vegyél egy csomaggal? Minek is költeni rá, ha magunk is elkészíthetjük otthon? Igaz, horror áron kapni a hozzávalókat is, de ha osztunk-szorzunk, nem biztos, hogy a boltival jobban járunk.
Már több száz éve rájöttek eleink, mi az a recept, amivel semlegesíthetjük a féktelen mulatozás utáni másnaposságot.
A legfrissebb elemzésünkben azt vizsgáltuk, ki hogyan szereti leginkább a halászlét: a bajai, tiszai, vagy balatoni recept szerint.
Az ajándékok árának kigazdálkodása sok családban jelenthet terhet az idei évben.