Komoly problémát tártak fel a debreceni akkugyárral kapcsolatban: nagyon nagy baj ez a helyi lakosoknak
A kínai CATL 2022 nyarán jelentette be, hogy Debrecenben építi meg második európai gyárát.
A kínai CATL 2022 nyarán jelentette be, hogy Debrecenben építi meg második európai gyárát.
Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek korábbi elnöke, akit a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) őrizetbe vett, vállalta a felelősséget kormánya hírhedt drogellenes háborújáért.
A két bűnös kétszer is kirabolta idős Vas vármegyei áldozatukat, több mint 39 millió forintot zsákmányolva tőle.
Precedensértékű eset: egy 23 éves spanyol nő bíróság előtt kérvényezi az eutanáziához való jogát édesapja akarata ellenére.
Bár jogerősen két és fél év fogházra ítélték, továbbra is szabadlábon van és új céget alapított Marbellán a minisztériumokat érintő korrupciós ügy főszereplője.
A legújabb hírek szerint ezúttal környezetvédelmi csoportok fordultak bírósághoz Donald Trump adminisztrációjának egy törekvése ellen.
Nagy számban indítanak eljárást saját családjuk ellen olyan nagyszülők, akik nem tarthatják a kapcsolatot unokáikkal valamilyen, a szülőkkel kialakult konfliktus miatt.
Bírósági ítélet kötelezte a Mere boltláncot hazájában tíz üzlet bezárására, az indok pedig nyomós - és egyben ijesztő - volt.
Feltették pénteken Nicolas Sarkozyre az elektromos nyomkövetőt, amelynek viselésére decemberben ítélte a francia semmítőszék.
Az Egyesült Államok újra szankciókat vezetett be a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) egyes munkatársai ellen.
Az Egyesült Arab Emírségek tulajdonában lévő Raven Russia közölte, hogy egy orosz bírósági döntés értelmében mind a 16 raktárkomplexumát átadták az orosz államnak.
Vizsgálat nélkül küldtek el egy idős férfit az orvosi ügyeletről. A beteget végül taxival vitték át a közeli, szlovákiai kórházba, ahol azonnal megműtötték, majdnem meghalt.
Egy január 28-án hatályba lépett jogszabályváltozás jelentősen átalakítja a polgári peres eljárások illetékszabályait, különösen a nagy értékű jogviták esetében.
A magyar bírók a lengyel kollégáik példáját követik, akik öt évvel ezelőtt az "ezer talár menete" néven elhíresült tüntetést szervezték meg.
A gyanúsítottnak aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt kell felelnie.
A német bíróság döntése értelmében a "dubaji csokoládé" elnevezés csak akkor használható, ha a termék valóban az Egyesült Arab Emírségekből származik.
Az egykor hatalmas sikerű sportoló, majd politikus egy korrupciós ügye bukott bele, a pártja nem adja fel.
Február 26-án kezdődik a Szolnoki Járásbíróságon annak a karateedzőnek a pere, aki tavaly nyáron állítólag bántalmazott egy nyolcéves kisfiút a Szolnoki Kalandparkban.
Emberkereskedelem miatt fegyház- és börtönbüntetést szabtak ki egy szekszárdi család tagjaira.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 10-én áll bíróság elé, ahol a hallgatási pénz miatt ellene hozott ítéletet hirdetik ki.