Kattant a bilincs a dörzsölt netes csalón: milliókat csalt ki a kamu játékokkal
Egy debreceni nő körülbelül 3 millió forintot csalt ki áldozataiból az interneten, ahol nemlétező játékokat árult.
Egy debreceni nő körülbelül 3 millió forintot csalt ki áldozataiból az interneten, ahol nemlétező játékokat árult.
Nem jogerősen életfogytiglanra ítélték Szilágyi István fiát, aki két éve brutálisan végzett édesapjával.
Az amerikai elnök arról is szólt, hogy orosz csapatok kórházakat bombáztak és orvosokat ejtettek túszul.
Jogszerű a mozdonyvezetők sztrájkja. Döntött a Fővárosi Ítélőtábla és másodfokú végzésében helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát.
Bács Ferenc végakaratában kizárta vér szerinti rokonait az örökségből, mindent feleségére hagyott, akivel 2011-ben házasodtak össze.
Bohózattá kezd változni a Quaestor-ügy tárgyalása, a bíróság sorra zárja ki a szakértőket, és már bírságol is.
Otthonról kezdett volna dolgozni egy német férfi, amikor elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. A bíróság szerint ez "munkába menetnek" számít, kiterjed rá a biztosítás.
A csatorna mindeddig nem tett nyilvánosan semmit az ügyben, most viszont közölték, hogy készek megtenni a szükséges jogi lépéseket.
Nem jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki különböző biztosítások megszerzése érdekében levágatta a lábát egy vonattal.
Azzal védekezett, nem gondolta, hogy amit tesz, az illegális.
Közúti veszélyeztetés bűntette miatt felfüggesztett börtönre ítélte, valamint másfél évre eltiltotta a járművezetéstől a bíróság azt a nőt, aki az M5-ösön büntetőfékezett.
A koronavírus-járvány nagymértékben felgyorsította a bíróságok digitalizációját, a pandémia nélkül 5-10 év alatt sem érték volna el a mai szintet.
Lopás és vesztegetés miatt 2 év 10 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a bíróság Galambos Lajost.
A celebet két év szabadságvesztésre ítélték, négy év próbaidőre felfüggesztve, ezen kívül két évre eltiltották a vezetéstől és 625 000 forint pénzbírságot kell fizetnie.
Súlyos balesete után már elgondolkodott a B-terven Rékasi Károly, aki szerint maradandó sérülései miatt nem könnyű neki szerepet találni a színházban.
A techóriás csatlakozott az Apple-Microsoft-Amazon-Alphabet négyeshez az egybilliós cégek klubjában.
Közérdekű pereket indít a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a csaló webáruházak ellen, mivel az utóbbi években nem csökkent a megtévesztő boltok száma.
Vádat emeltek a tavaly májusban megölt színművész fia ellen, aki különös kegyetlenséggel végzett édesapjával. Fővárosi Főügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre.
Végrehajtás kisokos: a bírósági végrehajtás és az ingatlan végrehajtás mennyi idő? A végrehajtás hogyan történik, mikor évül el a végrehajtás és ki fizeti a végrehajtás költségeit?
A vádlott korábban repülőjegyekkel is csalt.