Itt vannak a magyar csapatok lehetséges ellenfelei: hosszú túra várhat a Győrre, Fradira is a selejtezőben
A bajnok Győri ETO nem kiemeltként, míg a kupagyőztes Ferencváros kiemeltként várhatja a sorsolást a nemzetközi porondon.
A bajnok Győri ETO nem kiemeltként, míg a kupagyőztes Ferencváros kiemeltként várhatja a sorsolást a nemzetközi porondon.
Alaptalanok a távozásáról szóló pletykák, a Fradit akarja vezetni továbbra is - ezt maga a bajnokságban ezüstérmes Fradi vezetőedzője, Robbie Keane mondta.
Benzinkúton is mulatozást csaptak a 13 év után bajnokságot nyerő ETO-játékosok, de a buli itt nem áll meg.
A dunántúli csapat 2013 után ünnepelhet ismét aranyérmet, ezzel a sikerrel megszakította a Ferencváros hét éve tartó hazai egyeduralmát.
A magyar Fizz Ligában négy találkozó várja a szurkolókat - és eldől végre, ki nyeri idén az aranyat.
Véglegessé vált a Fizz Liga 33., vagyis utolsó fordulójának menetrendje: az ETO és a Fradi szombaton késő délután lépnek pályára.
A Fizz Liga 32. fordulójában a bajnoki címért folyó küzdelem is rendkívül kiélezett, a Győr és a Ferencváros versenyfutása mellett több rangadó is döntő jelentőségű lehet.
A hazai bajnokságban Fradi–Paks meccset rendeznek, a nemzetközi porondon pedig az AC Milan–Juventus rangadó emelkedik ki.
A Fizz Liga 31. fordulójában a bajnoki címért, a dobogós helyekért folyik tovább a csata: kulcsfontosságú mérkőzéseket rendeznek a hétvégén.
A Fizz Ligában a Győri ETO FC három ponttal megugrott a Ferencváros elől, míg a Premier League-ben a City egy pontra megközelítette az Arsenalt.
A bajnoki versenyfutás szempontjából rendkvül fontos találkozót tartanak a magyar labdarúgó NB I-ben vasárnap este.
A hétvégi forduló izgalmas mérkőzéseket hozott az európai labdarúgásban: a Barcelona tovább növelte előnyét a spanyol élvonalban, itthon a Győr és a Ferencváros is nyert.
A Fizz Ligában a Győr megőrizte vezető helyét; nemzetközi szinten az Inter, a Barcelona, a Bayern München és a Paris Saint-Germain egyaránt megerősítette pozícióját a tabella élén.
A Fizz Liga 26. fordulójában a bajnoki címre hajtó Győri ETO FC és Ferencváros kulcsfontosságú idegenbeli mérkőzéseket vív.
A Fizz Liga március közepi fordulójában az élmezőnyben álló Győri ETO az MTK Budapestet fogadja, borsodi rangadón csap össze a Diósgyőr és a sereghajtó Kazincbarcika.
A hétvégén újabb fordulóval folytatódik a Fizz Liga, amelynek egyik csúcspontja a remek formában lévő Nyíregyháza és a címvédő Ferencváros vasárnap esti rangadója lesz.
Február utolsó napján a futballrajongók szinte egész nap csúcsmeccsek közül válogathatnak: a Der Klassiker, Szoboszlai Dominik Liverpooljának fellépése és a Győr–Újpest rangadó is a programban szerepel
A hétvégén hat mérkőzéssel folytatódik a Fizz Liga, ahol egyszerre éleződik ki a bajnoki címért zajló versenyfutás és a kiesés elkerüléséért vívott harc.
A Fizz Liga 22. fordulójában a pontazonossággal élen álló Ferencváros és Győri ETO FC mellett a harmadik Debreceni VSC is kulcsfontosságú mérkőzést játszik.