10 °C Budapest

Általános lesz a társaságoknak szánt adókönnyítés

2010. június 23. 09:47 1 perc

Az összes cég számára elérhetővé válik a korábban a kormány által bejelentett 10%-os társasági adó Magyarországon. A könnyítést a tervek szerint még idén bevezetik, az adóalapot csökkentő tételek további sorsa azonban még nem ismert - írja a Világgazdaság.

Minden vállalkozás élhet majd a kormány tervei szerint 500 millió forint adóalapig kiterjesztésre kerülő 10%-os társasági adókulccsal. A kedvezményes kulcs 50 millió forint adóalapig eddig is létezett, azonban a törvény szigorú feltételekhez kötötte annak igénybevételét, így a potenciálisan érintett cégek alig néhány százaléka élt a 19%-os kulcsot mérséklő lehetőséggel.

A törvényi feltételek most eltűnnek, és minden társaság számára igénybe vehető lesz a kedvezőbb kulcs, azon cégek számára is, akik 500 millió forint feletti adózási előtti eredményt könyvelhetnek el egy évben. Számukra két adósáv lesz érvényben: félmilliárd forintig 10%, felette pedig marad a 19%-os kulcs. Utóbbi csoportba tartozó cégek egyébként a társaságok mindössze 1%-át képviselik, azonban a legnagyobb eredménnyel rendelkező 1%, nagyjából másfélszer akkora adóalapot tesz ki, mint az összes többi vállalat együttvéve.

A társasági adókönnyítést a kormány szándékai szerint mg idén bevezetik, azonban arról még nem nyilatkozott a kabinet, hogy tervezik-e az adóalapot csökkentő tételek szűkítését - írja a lap.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?