19 °C Budapest

Hogy lesz ebből nyugdíj? Milliárdok illantak el a rendszerből!

Pénzcentrum
2009. január 12. 05:40

A magyarországi hárompilléres öregkori ellátás második pilléreként számon tartott magánnyugdíjpénztárak rendszere a válság következtében súlyos veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni. Az éves eredmények összesítése még folyamatban van, de az évközi adatok alapján valószínűsíthető, hogy milliárdok tűntek el a nyugdíjalapokból, a 2008-as befizetéseket pedig egyszerűen elvitte a válság.

Hazánkban először a két világháború között merült fel a magánynyugdíj rendszerének gondolata, működésük azonban a világháború utáni államosítás miatt csak tiszavirág életűnek bizonyult. A rendszer újra indítására egészen 1998. január elsejéig kellett várni.

A munkaerőpiac újdonsült szereplői számára kötelező jellegű, a többieknek választható volt a magánnyugdíj-pénztári belépés. A bérjegyzékeken jól nyomon követhető, hogy a mindenkori bruttó bérünk 8 %-át utalják a pénztári számlánkra, további 1,5 % az állami nyugdíjrendszerbe vándorol.

A szolgáltatók a pénztári számlára érkező jóváírásokból fedezik a működési költségeiket, a fennmaradó összeget pedig a tag által választott portfólióhoz tartozó befektetési struktúra szerint próbálják fialtatni. A tagok a kockázatvállalási hajlandóságuktól függően a klasszikus, a kiegyensúlyozott és a növekedési portfólió közül választhatnak.

Pénztáranként eltérhet a befektetések összetétele, de általánosságban elmondható, hogy az első esetben a nyugdíj megtakarítás körülbelül 80 %-át fektetik állampapírokba, a fennmaradó részt kerül rövid lejáratú papírokba és részvényekbe. A kiegyensúlyozott portfólióban növekszik a részvények aránya, a növekedésinél pedig csak mintegy 30-40 %-a kerül biztonságosnak tekinthető befektetési formulába.

A pénztárak évente egyszer kötelezően küldenek elszámolást a tagoknak, akik így ellenőrizhetik az előző év forgalmát. A befizetésekből kiderül, hogy a munkáltató eleget tett-e a törvényi kötelezettségének és átvezette a 8 %-os levonásokat a számlára, valamint kiderül, hogy mennyire volt eredményes a pénztár éves tevékenysége.

A válság előtt a pénztárak büszkén számoltak be a növekvő taglétszámukról, a kezelt vagyon nagyságának folyamatos növekedéséről, az elért hozamaikkal pedig próbálták magukhoz csábítani más pénztárak ügyfeleit. Az értesítő levelek idei postázása után az ügyfél-reklamációk számának drasztikus növekedésére számíthatnak a pénztárak, ugyanakkor az online hozzáféréssel rendelkező tagok már év közben is láthatták, hogy baj van.

Regisztrációt követően az egyenleg interneten keresztül év közben is ellenőrizhető, az évközi negatív hozamok pedig azt valószínűsítik, hogy milliárdok olvadtak el a válság hatására. A pénztárak egyelőre mélyen hallgatnak az eredményeket illetően, kiváltképp, hogy a nemzetközi negatív tőkepiaci hatások felerősödése miatt várhatóan sokak év végi záró egyenlege alulmúlhatja a nyitó összeget.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Különösen érzékenyen érintheti a válság a növekedési portfóliót választó tagokat, akik a legnagyobb részvény-kitettséggel rendelkeznek. Váltásra negyedévente a mindenkori egyenleg egy ezrelékéért ugyan van mód, de ez már nem hozza vissza az elbukott nyugdíjat.

A pénztárak biztosították a tagokat a befizetések felelős kezeléséről, értékállóságot és reálérték növekedést ígértek az ügyfeleknek. A részvénypiacok 2008-as hanyatlása azonban még a legpesszimistább várakozásukat is alulmúlta, ez pedig keresztülhúzta a számításokat.

A hosszabb távon várhatóan magasabb reálhozamott biztosító befektetési politika a tőkepiaci történések következtében rövid távon veszteségesnek bizonyult. A pénztárak széttárt karral fogadhatják a magyarázatra váró ügyfeleket, mivel szerintük a globális pénzügyi eseményekre a legkisebb ráhatással sem bírnak.

A magyar nyugdíj-megtakarítások is szenvedő alanyaivá váltak a tengerentúlról átgyűrűzött pénzügyi válságnak, az ügyfelek ezt a saját bőrükön érezhetik. A negatív hatásokból eredő veszteségeket még a gondosan összeállított portfóliók sem kerülhették el.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 1. 14:52
Egy szemetesedény mellől jelentette be Kessel Krisztina, hogy mától nem ő vezeti a Nyugati Fényt, ma...
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
Holdblog  |  2026. május 1. 11:16
A történelem válságai rendre átírták, ki és miért vásárol műalkotásokat, de egy mindig biztos volt:...
Bankmonitor  |  2026. május 1. 08:42
A bankkártyás fizetés ma már az egyik legbiztonságosabb és legkényelmesebb módja az online vásárlásn...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom