A megélhetési költségek emelkedése miatt aggódnak a legtöbben, miközben a magyarok ötödének egyáltalán nincs vésztartaléka.
Importkorlátozás volt eddig érvényben az agyhártyagyulladás elleni vakcinára - írja az Inforádió.
Az elmúlt hetekben több gyerek is elhunyt fertőző agyhártyagyulladás miatt. A betegség ellen van védőoltás, azonban a magyar patikákban hiánycikknek számít. Elsősorban a "B" típusúvakcinából nincs elég, ezekből csak egy féle van forgalomban Magyarországon, ráadásul jelenleg is ez a legkeresettebb.
- mondta Pállfyné Poór Rita, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet gyógyszerhatósági főosztályvezetője. Kedden nagyobb mennyiség behozatalára adnak ki ideiglenes engedélyt, edig ugyanis az importőrnek nem volt engedélye nagyobb mennyiségű vakcina behozatalára, ezért volt hiány a gyógyszertárakban.
Címlapkép: MTI / Soós Lajos
Döbbenetes hazai eredmények születtek: három generáció életét teheti tönkre ez a láthatatlan örökség
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






