Édeskevés a magyarországi védőtávolság-szabály? Itt a legújabb ajánlás

2020. június 3. 16:50

Ha csak az 1 méteres távolságot meg tudjuk tartani a körülöttünk lévőktől, máris 80 százalékkal csökkentettük a koronavírus elkapásának kockázatát! A legfrissebb eredmények szerint azonban jobb lenne, he legalább kétszer ilyen messze közelítenénk csak meg azokat, akikkel nem lakunk egy háztartásban.


Európa nagy részében a hivatalos védőtávolság 1,5 méter. Ám kutatók szerint amennyiben a fertőzött személytől legalább két méteres távolságot tartunk, nagyjából 1,3 százalék az esélye annak, hogy átterjed ránk is a vírus, ha ennél kevesebb, mondjuk 1 méter, akkor máris 2,6 százalékos a kockázat.

Mindez azt jelenti, hogy a megfelelő távolság betartásával akár 80 százalékkal is csökkenthetjük a megfertőződés esélyét - állt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által készített tanulmányban

Emellett a tanulmány kitér arra is, hogy ugyan semmi nem nyújthat teljes védelmet, de az arcmaszkoknak fontos szerepük van: akár 85 százalékkal is csökkenthetik a vírus elkapásának kockázatát.

Nem egységes

A WHO tehát 1 méteres védőtávolságot javasol, ám vannak országok, melyek ennél messzebb mennek. Nagy-Britanniában például 2 méter, Franciaországban és Olaszországban az ajánlott távolság mindössze 1 méter, míg Németországban és Ausztráliában 1,5 méteres szabályt alkalmaznak, ahogy Magyarországon is:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az egész országban érvényes, hogy az egy háztartásban élők kivételével mindenki köteles a másik embertől lehetőleg 1,5 méteres védőtávolságot tartani 

- olvasható a Koronavirus.gov.hu-n. Azok az országok, akik a 2 méteres távolság mellett tették le a voksukat, komoly társadalmi nyomásnak vannak kitéve, mégis kitartanak mellette. Főleg a vendéglátóhelyek sérelmezik a 2 métert, hiszen kevesebb vendéget engedhetnek be. Sokan emiatt ki sem tudnak nyitni.

Maszkot fel!

A Lancet című folyóiratban közzétett tanulmány megállapította, hogy a vírus elkapásának kockázata maszk viselésekor mindössze három százalék, szemben a maszk nélküli 17 százalékkal.

Egyik Társszerzője, Dr. Derek Chu, a McMasteri Egyetem professzora elmondta: "Úgy gondoljuk, hogy megoldásokat kell találni arra, hogy az arcmaszk mindenki számára hozzáférhető legyen. Az embereknek azonban tisztában kell lenniük azzal, hogy a maszk viselése nem helyettesíti a fizikai távolságtartás, a szem védelmét vagy a kézhigiéniát, hanem csak kiegészítheti azokat"

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm