9 °C Budapest

Páratlan páros: mennyivel jársz jobban, ha együtt kötöd a kötelezőt és a cascot? (x)

Pénzcentrum
2019. október 3. 17:03

Sokat spórolhatunk a biztosítási díjakon, ha egy szolgáltatónál kötünk a kocsira kötelezőt és cascot is - legalábbis régóta ez a mondás. De vajon elérhetők-e még kedvező ajánlatok és tényleg jobban járunk-e? Ennek járt utána a Bank360.

Nem csak kényelmesebb és gyorsabb, de akár kedvezőbb is lehet, ha egy biztosítónál kötjük meg a kgfb-t és cascot. Nagyon sok biztosító ugyanis enged a biztosítási díjból, ha leszerződünk hozzájuk mindkét termékre.

Persze a számok előtt érdemes tisztázni, hogy melyik biztosítás mire való, hiszen sokaknál nem egyértelmű a két biztosítás közötti különbség.

A kgfb, tehát kötelező gépjármű felelősségbiztosítás - nevéből adódóan - minden járműre kötelező, sztenderd termék, tehát itt nem fogunk találni különböző csomagokat extra szolgáltatásokkal. Védelmet csak arra az esetre nyújt, ha mi okozzuk a kárt a másik fél autójában, hiszen ekkor helyettünk a biztosító téríti a másik fél kárát. Ez tehát azt jelenti, hogy az általunk okozott balesetből fakadó, autónkon megjelenő sérülések javítását és az ezzel járó összes költséget is mi fizetjük.

Ezzel szemben a casco a saját autónkban keletkezett károk megtérítésére szolgál függetlenül attól, hogy ki volt a hibás. Casconál ráadásul több csomagot választhatunk és ritkább káresetekre is kérhetünk védelmet - persze magasabb díj ellenében.

A teljes biztonsághoz tehát nem árt, ha a kötelező mellett casco is védi a kocsit.

Ennyivel lehet olcsóbb a casco

A Bank360 megvizsgálta a biztosítók ajánlatait. A kalkulációk alapján kiderült, változó kedvezmények közül választhatnak azok, akik egy szolgáltatónál kötnek biztosítást.

A szakportál kalkulációi szerint járműtől függetlenül a legtöbb biztosító 10 százalékos díjkedvezményt ad a casconál abban az esetben, ha a kötelező biztosításunk is náluk van.

A kalkulációban szereplő hét biztosító közül persze van, amelyik bőkezűbb és van, amelyik kevésbé nagyvonalú az ügyfelekkel: a legmagasabb kedvezmény, amelyet a cascora megszerezhetünk, 20 százalék.

Nem csak a kötelezővel szerezhetünk kedvezményt

A legtöbb biztosítónál nem feltétlenül csak a kötelező megléte jelenthet kedvezményt a cascora. Egy bankszámla, egy lakásbiztosítás, vagy akár az elektronikus elérhetőségek megadása is jelenthet néhány százalék kedvezményt. A Bank360 összehasonlítása szerint például 2-5 százalékot jelenthet, ha a biztosítóval partnerségben álló banknál vezetünk folyószámlát, 10 százalékot jelenthet a biztosítónál lévő lakásbiztosítás vagy szintén 10 százalék, ha megadjuk elektronikus elérhetőségeinket.

Ezek a kedvezmények akár össze is vonhatók, így legjobb esetben akár negyedével is csökkenhet a casco éves díja.

Máskor is nagy kedvezményt foghatunk ki

Persze érdemes résen lenni, hiszen év végén, az átszerződési kampányban akár harmadával is kedvezőbb díjak mellett igényelhetünk cascot.

A Bank360 ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy mindig érdemes egy előzetes kalkulációval felmérni, hogy éppen milyen lehetőségeink vannak, ha a kötelező mellé cascot is szeretnénk kötni.

(x)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 6. 18:42
Január végén számítottam a UPS osztalékemelésére, ilyenkor szokta bejelenteni ezeket, de most változ...
Bankmonitor  |  2026. február 6. 14:44
Mi lenne, ha a bankszámládon parkoló pénz nem csak várakozna, hanem minden egyes nap kamatot termeln...
MEDIA1  |  2026. február 6. 13:17
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint...
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 8. vasárnap
Aranka
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. február 8. 09:33