A honlapon a társaság „az egész világra kiterjedően” kínált készülékvédelmi szolgáltatást „bárhol vásárolt készülékre” vonatkozóan.
Azért kötünk biztosítást lakásunkra, hogy ne saját zsebből kelljen fizetni az esetleges károk költségeit. Sokaknak mégis csalódniuk kell, hiszen egy fityinget sem látnak, amikor a szomszéd kutyája széttépi a kerti bútorokat. De van biztosítás, ami a hasonló károk esetén is fizet. All-Risk biztosításnak hívják.
Tradicionálisan az ingatlan számít legnagyobb hosszú távú befektetésnek, érdemes megvédeni. Nem csak a lakást, de a benne lévő értékeket is érdemes bebiztosítani, sőt időről időre újra felmérni megszerzett vagyontárgyaink értékét, egy hasonló lajstrom után aktualizálni, szükség esetén újrakötni biztosításunkat. Ennek szükségességét egyre többen ismerik fel, a hazai ingatlanállomány nagy része biztosítva van valamilyen szinten. A rendszeres felülvizsgálat és újraértékelés kár esetén kifizetődő, amikor a kárösszeg megállapítására kerül sor. Sokan meglepődnek például, hogy a meglovasított házimozit nem fizeti ki a biztosító, hiszen a szerződést kis túlzással még akkor kötötték, amikor színes tévéről is csak álmodoztak a legtöbben. A legjobb, ha minden évben egyszer vagy legalább nagyobb értékek vásárlásakor aktualizáljuk a szerződésünket. Ha hőszivattyú, napkollektor, szélturbina van az udvaron - ezeknél az értékes berendezéseknél kiemelten fontos a biztosítás, érdemes olyan szerződést kötni melyek ezekre az eszközökre is nyújt fedezetet.
A legalapvetőbb tehát, hogy az elemi károk esetére legyen biztosításunk. De akinek nem elég az elemi károk elleni védelem és nagyobb biztonságban szeretné tudni az értékeit, az kiterjesztheti biztosítását további kockázatokra is. De akár köthet All-Risk biztosítást is, ami olyan esetekben is fizet, amire egy egyszerű szerződés nem nyújt fedezetet.
Előfordulhat, hogy olyan káresemény ér minket, amire előzetesen nem is gondoltunk egészen addig, amíg meg nem történt a baj. Legtöbben ezért spórolnak is a biztosításukon. De mi van, ha a szomszéd kutyája alagutat ás a kertünkbe és széttépi a kerti locsolót és a nyáron vásárolt vadi új kerti bútorokat? Akinek nincs All-Risk biztosítása az épp az ilyen esetek után kezdi el a sokszor véget nem érő háborúskodását a szomszéddal, aki vagy megfizeti a keletkezett árt vagy leginkább nem.

Az All-Risk, azaz öszkockázati biztosítás ilyen esetben is segít. Tehát nem csak a klasszikus káresemények (mondjuk egy ablak betörése, csőtörés, stb.) ellen véd, hanem sokkal szélesebb körű, komplexebb megoldást nyújt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a klasszikus lakásbiztosításokkal ellentétben nem kell eligazodnunk a biztosító által meghatározott biztosítási események és kizárások (azaz a nem térülő események) sorában, hanem egy listában megtaláljuk azon káreseteket, amelyekre e szerződések nem vonatkoznak.
Miben segíthet az All-Risk?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az All-Risk biztosítás elsősorban azoknak ajánlható, akik sokféle káruk megtérítését várják el a biztosítótól, cserébe elfogadják az átlagosnál magasabb biztosítási díjat. Az ilyen fedezet azok számára jó megoldás, akik nem tudják pontosan meghatározni milyen kockázatokat éreznek veszélyesnek, hiszen ez a biztosított vagyontárgyakat ért bármilyen kárra fedezetet nyújt, a szerződési feltételekben meghatározott kizárások kivételével. Érdemes olyan All-Risk biztosítást választanunk, amely tartalmaz felelősségbiztosítást is.
Milyen kivételek lehetnek?
Érdemes átnézni az All-Risk biztosítások szerződéseit is. Ezekben egy listában foglalják össze, hogy milyen esetekben várjuk hiába a kártérítést. Ilyen káreseményeket találunk itt, amit például egy polgárháború vagy egyéb katonai támadás okoz. Több szerződés az atomsugárzás okozta károkra sem fizet, még rengeteg hasonló ritkának nevezhető eseményt találhatunk különböző biztosítók szerződéseiben. Egy dolog viszont közös ezekben. Nem fizet a biztosító, ha saját hibánkból, nem megfelelő használat miatt keletkezik kár. A legalapvetőbb elvárás az is, hogy minden lehetőt megtegyünk ennek elkerülésére. Például, ha a rabló nyitott ajtón keresztül, erőszak nélkül jut be az otthonunkba nem valószínű, hogy egy fillért is kapunk, hiába van drága All-Risk biztosításunk.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


