Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással.
A nappalok egyre hosszabbak, a hőmérséklet már egész kellemes, ami könnyebbé teszi a vezetést, de a változékony időjárási viszonyok meg is nehezíthetik az autózást. A Magyar Gumiabroncs Szövetség szakértőinek segítségével összegyűjtöttünk néhány tippet a balesetmentes tavaszi közlekedéshez.
Érthető, ha elsőre furcsán hangzik. A Nap felkel és lenyugszik, világos van, ereje egyre erősebb, már csak reggelente kell fűteni, mi lehet ebben veszélyes? A Nap az év ezen időszakában még alacsony pályán halad, ami kockázatot jelenthet vezetés közben. Számos balesetet az okoz, hogy a szembe sütő Nap elvakítja a sofőrt. A napszemüveg segít, de csak korlátozott mértékben. Mit tegyünk tehát? A lehajtható napellenző minden autóban megtalálható, de sok járművezető olyan alacsonyan ül, hogy a napellenző egyszerűen nem tudja kitakarni a Napot.
Ne csússzunk le annyira, hogy ez megtörténhessen. Arra is ügyeljünk, hogy az ablakok kívül-belül tiszták legyenek, különösen azért, mert az alacsonyan álló Nap és az ablakokon lévő szennyeződés-csíkok kombinációja az álmoskönyv szerint nem ígér jó látási viszonyokat. Általános szabályként most is érvényes: ha korlátozott látási viszonyok között ülünk autóba, vezessünk előrelátóan, és tartsunk biztonságos távolságot az előttünk haladó járműtől.
Pollenveszély
A természet tavasszal a legszebb oldalát mutatja, de a szénanáthában szenvedők számára ez egy nehéz időszak. Tavasszal a pollenek megnehezítik a vezetést az allergiások számára, mivel a könnyező szem és a tüsszögési rohamok megzavarhatják a koncentrációt, és baleseteket okozhatnak. Az időjárástól függően a virágzó növények allergiát válthatnak ki. Ilyenkor az első lépés, hogy felkészüljünk a pollenekre. A netes időjárás-portálokon tájékozódhatunk arról, hogy hol, mikor, mi van a levegőben. Tartsuk csukva az ablakokat és cseréljük ki a pollenszűrőt! Ha allergiagyógyszert szedünk, vegyük figyelembe, hogy ezek fáradtságot, tompaságot okozhatnak.
Ami a télből megmaradt
Egy havas tél után gyakran marad az utakon szóróanyag, amelyet síkosságmentesítésre használtak. Az apró zeolit szemcsék vezetés közben a karosszériához és a szélvédőkhöz csapódhatnak, ami sérülésekhez és balesetekhez vezethet. Az utakon maradt szóróanyag csökkenti az autógumik tapadását is, megnöveli a fékutat és csökkenti a jármű stabilitását. Az irányíthatóság megőrzése érdekében fontos a lassú vezetés és az óvatos fékezés, illetve gyorsítás.
A fokozott figyelem különösen fontos a kanyarokban. A tél másik mellékhatása a kátyúk elszaporodása, amelyeket az aszfaltfelület apró repedéseiben megfagyott víz okozhat. A keményebb téli hónapok alattomos nyomokat hagynak az utakon, amelyek károsíthatják a járműveket. A járművezetőknek az útviszonyokhoz kell igazítaniuk vezetési magatartásukat, így elkerülhetők a balesetek, és a felesleges kiadások.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A vadon élő állatok vonulása növeli a baleseti kockázatot
Tavasszal különös óvatosságra van szükség a szántóföldeken vagy erdős területeken áthaladó országutakon: ilyenkor sok vadállat indul el táplálékot keresni. Az esti és kora reggeli órákban nagyobb valószínűséggel találkozhatunk szarvasokkal, őzekkel. Ezért fontos, hogy ezekben az időszakokban az úttest szélét is tartsuk szemmel - különösen a figyelmeztető táblákkal jelzett területeken. Ha csorda halad át előttünk, vegyük figyelembe, hogy egy-két állat lemaradhat ugyan, de követni fogja a többieket.
Abban az esetben, ha vad szalad a járművünk elé, kapcsoljuk le az országúti (távolsági) fényt, lassítsunk, de vegyük figyelembe a mögöttünk haladókat is. Ne próbáljuk meg hirtelen manőverrel kikerülni a vadat, mert ez a szembejövő forgalommal való ütközéshez vagy a járműnek az úttestről való letéréséhez vezethet. Az autópályák ebből a szempontból is biztonságosabbak: kerítés védi a pályatestet a vonuló állatoktól. Az ő biztonságos áthaladásukat az autópályák felett átívelő vadátjárók biztosítják. Néhány helyen a tömegesen átkelő békák okozhatnak váratlan meglepetést, elütve síkossá teszik az útburkolatot.
Tavaszi takarítás
Annak érdekében, hogy járművünk ugyanúgy ragyogjon, mint a tavaszi nap, elengedhetetlen a néhány pontos cheklist kipipálása:
- Tisztítsuk meg az ablaküvegeket, az ajtó- és ablaktömítéseket, a tükröket és a fényszórókat.
- Ellenőrizzük az ablaktörlő lapátokat, és szükség esetén cseréljük ki őket.
- Vessünk egy pillantást a fékfolyadék, az ablaktörlőfolyadék, a hűtőfolyadék és a motorolaj szintjére.
- Ne közlekedjünk téli abroncsokkal! Április második felétől már a nyári- vagy adott esetben a négyévszakos abroncsok valók az utakra.
- Az autónk a mi hűséges társunk, az életünk fontos része, megérdemli a törődést! Egy alapos alvázmosás gondoskodik arról, hogy járművünk védve legyen a szennyeződések, a sár és lerakódott útszóró só rozsdásodást kiváltó hatásaitól.
Brutális teszt: így változik az autód kemencévé fél óra alatt a kánikulában, csak így lehet kivédeni
A nyári hőségben parkoló autók utastere percek alatt veszélyesen felmelegedhet, az ADAC mérései szerint pedig akár a 60 fokot is megközelítheti a belső hőmérséklet.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







