Electric car is filling up with electricity

Beintett a kínai autógyáraknak Erdogan: vajon mit lép erre Orbán, mégsem jön a BYD?

2024. június 8. 15:01

Törökország július 7-étől 40 százalékkal emeli a Kínából importált autók vámját; Recep Tayyip Erdogan török elnök erről szóló rendelete a szombati kormányközlönyben jelent meg.

A minimálisan 7 ezer dolláros vám a benzin-, dízel-, hibrid- és elektromos járművekre egyaránt vonatkozik. Elemzők szerint a vámemelés hátterében az áll, hogy a török kormány korlátozni próbálja az importot és csökkenteni a folyó fizetési mérleghiányt. Tavaly Törökország egyszer már emelte a kínai elektromos autókra kivetett vámokat.

A török hatóságok szigorú monetáris politikával és a folyó fizetési mérleg hiányának mérséklésével próbálják lassítani az inflációt, amely májusban évi 75,5 százalék volt az áprilisi 69,80 százalék után. Fatih Karahan, a török központi bank elnöke kedden azt mondta, hogy májusban tetőzött az infláció, éves üteme az év végére jelentősen, 38 százalékra lassul.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36