A kormány döntött a hercegszántói határátkelőhely átépítéséről, így a létesítmény a jövőben a nehézteher-forgalom előtt is megnyílik.
Távozik hivatalából Sébastien Lecornu francia kormányfő, az államfői hivatal hétfői közlése szerint Emmanuel Macron elnök elfogadta a lemondását.
A szeptember 9-én kinevezett Lecornu egy éven belül a harmadik miniszterelnök volt Franciaországban. Kinevezése után csaknem négy héttel, vasárnap este mutatta be kormányának minisztereit.
Az eredeti tervek szerint az új testület hétfőn tartotta volna első ülését, és a miniszterelnök kedden mondta volna el programbeszédét a Nemzetgyűlésben.
Váratlan fordulat a jegybankmilliárdok ügyében: megszólalt Matolcsy György, és áll a vizsgálatok elé
Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







