Megelégelték a vasutasoknak a rendszeres bántalmazást, határozott jogi és erős rendőri védelmet követelnek az utasok egyre durvább támadásai ellen.

27 halottja van eddig a dél-koreai erdőtüzeknek, ami így a leghalálosabbnak számít az ország történetében.
A jelenleg Dél-Koreában tomboló erdőtüzek az ország történetében feljegyzett legpusztítóbbak és legtöbb halálos áldozattal járók - jelentette be csütörtökön a dél-koreai belügyminisztérium. Hozzátette, hogy a lángokban már 27-en vesztek oda, és mintegy 37 ezer embert kellett kitelepíteni, de az áldozatok száma vélhetően emelkedni fog.
Az ország délkeleti részén több mint egy tucat tűz keletkezett, a lángok miatt sok út járhatatlanná vált, egyes térségekkel pedig megszakadt a kommunikáció. A belügyi tárca katasztrófavédelmi osztálya szerint a tüzekben már több mint 35 800 hektárnyi föld semmisült meg, több, mint a 2000-ben kitört, mindaddig legpusztítóbbnak számító tüzekben.
A lángok elleni küzdelemben a hadsereg több száz katonája is segíti a tűzoltókat, a térségben állomásozó amerikai egységek pedig helikopterrel támogatják az oltást az ország déli részén. A halálos áldozatok jelentős része idős ember, illetve életét vesztette három tűzoltó és egy helikopterpilóta is. Az erdőtüzek két, az UNESCO világörökségi listáján szereplő települést is fenyegetnek.
Az előrejelzések szerint csütörtök estétől eső érkezhet a térségbe, ami várhatóan megkönnyíti majd az oltási munkálatokat, a belügyi tárca részéről azonban rámutattak arra, hogy a térségben eddig csupán az ilyenkor szokásos csapadékmennyiség fele hullott le, kiemelve, hogy "ez az eset is újabb bizonyíték a példa nélküli éghajlati válságra". Katasztrófavédelmi tisztviselők szerint ráadásul "a széljárási mintázatokban tapasztalt változások rámutattak a hagyományos tűzoltási módszerek korlátaira" is. Az országban a 2024-es volt az eddigi legmelegebb év.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


