Európa fegyverkezik, 2030-ra várhatóan készen állnak majd arra Oroszország ellenfelei, hogy háborút viseljenek Moszkva ellen.

A globális átlaghőmérséklet tavaly az eddigi legmagasabb szintre emelkedett, felgyorsítva a gleccserek és a tengeri jég olvadását, a tengerszint emelkedését - közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerdán Genfben publikált éves éghajlati jelentésében.
"A globális felszínközeli hőmérséklet éves átlaga 2024-ben 1,55 ± 0,13 Celsius-fokkal haladta meg az 1850-1900-as átlagot. A 175 évre visszanyúló mérések adatai szerint 2024 volt a legmelegebb év, amely felülmúlta az előző évben felállított rekordot is. Bár egyetlen 1,5 Celsius-fok feletti felmelegedést mutató év nem jelenti azt, hogy a Párizsi Megállapodásban kitűzött hosszú távú hőmérsékleti célok elérhetetlenek, de arra figyelmeztet, hogy növeljük az életünket, gazdaságunkat és bolygónkat fenyegető kockázatokat" - fogalmazott a Globális Éghajlat Állapota 2024 című jelentés előszavában Celeste Saulo professzor, a WMO főtitkára.
Az 2015-ös párizsi klímaegyezményben az országok megállapodtak abban, hogy a hőmérséklet-emelkedést az 1850-1900-as átlaghoz képest 1,5 Celsius-fokon belülre igyekeznek korlátozni. A WMO jelentése szerint jelenleg a globális hőmérséklet hosszú távú átlagnövekedése a becslések alapján 1,34-1,41 Celsius-fok között jár, ami megközelíti a párizsi küszöbértéket, de nem haladja meg.
Egy dologra nagyon világosan rá kell mutatni: egyetlen 1,5 fok feletti év nem jelenti azt, hogy hivatalosan is túlléptünk a Párizsi Megállapodásban említett szinten
- hangsúlyozta John Kennedy, a WMO tudományos koordinátora, a jelentés vezető szerzője, megjegyezve ugyanakkor, hogy az adatok bizonytalansági tartományai miatt ez nem zárható ki. A jelentés szerint a tavalyi globális hőmérséklet-emelkedésben az üvegházhatású gázok szintjének rekord növekedése és az El Nino éghajlati jelenség hatásai mellett egyéb tényezők, köztük a napciklus változásai, egy hatalmas vulkánkitörés és a légkörbe jutó hűtő aeroszolok csökkenése is szerepet játszhatott.
A WMO jelentése rámutatott, hogy miközben tavaly néhány régióban csökkent a hőmérséklet, a szélsőséges időjárás világszerte sok térségben okozott pusztítást: az aszályok élelmiszerhiányhoz vezettek, az áradások és az erdőtüzek miatt pedig százezreknek, 2008 óta a legtöbb embernek kellett elhagynia lakóhelyét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A valaha mért legmagasabb értéket érte el az óceánok felmelegedése is, amelynek üteme egyre gyorsul, miközben az óceánok növekvő szén-dioxid-koncentrációja a savasodás szintjét is növeli. A gyors ütemben olvadó gleccserek és tengeri jég miatt a tengerszint növekedése is felgyorsult. A WMO adatai szerint míg 1993 és 2002 között átlagosan évi 2,1 milliméterrel nőtt a tengerszint, 2015 és 2024 között évente átlagosan 4,7 milliméterrel emelkedett.
Kennedy az Északi-sarkvidék és az Antarktisz jégolvadásának hosszú távú következményeivel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ezek a változások potenciálisan befolyásolhatják az óceánok általános keringését, ami az egész világ éghajlatára hatással van. "Ami a sarkokon történik, nem feltétlenül marad a sarkokon" - fűzte hozzá.
Antonio Guterres a WMO jelentésére reagálva kiemelte: a dokumentum "azt mutatja, hogy a hosszú távú globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius-fokra történő korlátozása még mindig lehetséges". Az ENSZ-főtitkár hangsúlyozta, hogy a világ vezetőinek azon kell dolgozniuk, hogy ez megvalósuljon, és ennek érdekében ki kell használniuk az olcsó, tiszta megújuló energiaforrások előnyeit éves klímaterveik kidolgozásában.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


