2021. március 4. csütörtök Kázmér

Megrohanták a magyarok a patikákat: ezt a gyógyszert keresi mindenki, hiány van belőle


Úgy tűnik, hogy a koronavírus világjárvány a gyógyszeripart sem kíméli: a globalizáció miatt vannak egyes alapanyagok, amelyekhez a gyárak március óta nem jutottak hozzá. Számos készítmény bizonyult tartós hiánycikknek a járvány óta, melyek hátterében nem csak gyártási, szállítási gondok állnak, hanem a megnövekedett igény is: a lakosság körében még mindig nagyobb a gyógyszerfogyasztás. Ennek oka lehet a magasabb számú megbetegedés, vagy a gyógyszerek felhalmozása is. Ez pedig az eredményezi, hogy olyan mindennapi használatban lévő gyógyszerek tűnnek el átmenetileg a patikákból, mint a Cataflam Dolo vagy a Neo Citrán forró italpor.

A koronavírus világjárvány következtében nem csak bizonyos termékek tűntek el időszakosan a boltok polcairól, hanem mindennapi használatban lévő, megszokott gyógyszerek, gyógykészítmények is. A szakemberek már a járvány kezdetén azt jósolták, a gyógyszergyártás globalizáltséga miatt elő fognak fordulni gyártási gondok, és alapanyaghiány, ezen kívül egyes készítményekre az igény is olyan mértékben megnövekedhet, hogy az átmeneti hiányt okoz.

A gyógyszergyártás ugyanis nagy mértékben rá van utalva az ázsiai és dél-amerikai régiókban elhelyezkedő alapanyaggyártókra. A különböző természeti katasztrófák eddig is okoztak zavarokat a késztermékek gyártásában, mert a nyersanyagok (hatóanyag, segédanyag és csomagolóanyag) nem álltak rendelkezésre, a járványt viszont nem lehet megoldani villámgyors válságkezeléssel, és globális hatásai nem mérhetők egy lokális katasztrófáéhoz.

Az időszakos gyógyszerfelhalmozás szintén termékhiányt idézhet elő: a Hiflylabs Zrt. elemzőcég adatai szerint az éves kumulált gyógyszerforgalom még mindig viszonylag magas, a januártól októberig tartó időszakban a regisztrált forgalmi érték 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Dobozszám szerint pedig az év első tíz hónapjában 2 százalékkal adtak el több vényköteles gyógyszert. Márciusban például négyszer annyi gyógyszert vettek a lakosok a normál forgalomhoz képes a koronavírus-járvány miatt, hogy feltöltsék a “házi patikát", illetve a krónikus betegek is kiváltották előre több havi gyógyszeradagjukat. A megnövekedett keresletet a gyártók sem bírták a járvány elején szállítókapacitással, azonban ez az irreálisan nagy kereslet március végén, április első felében lecsengett, májusra már normalizálódott a helyzet.

Keresettebbek maradtak azonban továbbra is az immunerősítő készítmények, vitaminok, vérnyomásgyógyszerek, lázcsillapítók - ezek esetében termékhiányok is gyakran kialakultak a járvány alatt. Az OGYÉI termékhiány listáján most is szerepel például a NEO CITRAN belsőleges por felnőtteknek két kiszerelése is, Cetebe vitamin, vagy Voltaren Dolo tabletta.

A járvány miatt egyre több a termékhiány

Jelenleg 1367 termék szerepel a magyar gyógyszerhatóság hiánylistáján - amelyen júniusban még 1489 tétel szerepelt. Ezek közül 228 termékhiány 2020. március 11-e, a veszélyhelyzet kihirdetése után került bejelentésre - júniusban még csak 158 volt ezek száma. A március óta hiányzó cikkek közül 24 esetben megnövekedett igény, 84 esetben gyártási gond, 16 esetben hatóanyag, vagy egyéb alapanyag ellátási probléma, 8 esetben adminisztratív ok, 23 esetben szállítási vagy raktározási gond, 73 esetben viszont piaci megfontolások állnak a háttérben.

Ha összevetjük az előző két év adataival az idei év elejieket, látható, hogy az arány eltolódott abban, miért hiánycikk egy gyógyszer. Míg 2019 és 2020 júniusában is a piaci megfontolások miatt hiányzott a legtöbb szer a patikákból, most a gyártási gond sokkal nagyobb arányban áll a háttérben. Továbbá, amíg korábban a megnövekedett igény mint a hiány oka 1-2%-ot érintett, most ez 10%. Szintén nőtt a szállítási és raktári gondok, vagy hatóanyaghiány okozta hiányok száma. Ez egyértelműen a járvány hatása.

A 228 hiányzó termék közül 48 már elhagyta azt a határidőt, amikorra a gyártó szerint már nem lesz belőle hiány, 85 esetben pedig meg sincs adva, mikor lehet várhatóan újra kapható az adott készítmény. A hiánytermékek listáját vizsgálva látható, hogy melyek a jelenleg is keresett termékek, amelyek más években is nagy eséllyel kifogytak télen a patikákban: forró italpor, fájdalom és lázcsillapító, ezek közül is a gyermekeknek való szirupok, vitaminok. Nagy a kereslet a különböző allergiagyógyszerekre is a hiánylista szerint.

Ami még érdekes: számos olyan készítmény található a listán, amely por és oldat formában egy bizonyos injekcióhoz való - ezeknek egy része ilyen formában adható antibiotikum. Ezen túlmenően több készítmény hiánycikk, melynek "hatóanyaga" az immunglobulin, amely gyakorlatilag a vérben lévő ellenanyag - ezeket használják a szerológiai vizsgálatok során, amilyen a koronavírus gyorsteszt is. Vagy említhetnénk a human albumin-t, amelyet vérplazmából lehet előállítani - feltételezhető, hogy ezekre a készítményekre jelen helyzetben nagyobb szükség van, viszont alapanyagból kevesebb.

Ez még csak a kezdet?

A koronavírus-járvány második hulláma még tart Magyarországon, a világ több pontján pedig már a harmadik hullám kezdődött. Amíg nem sikerül oltóanyagokkal, az egészség védelmét szolgáló intézkedésekkel megfékezni a járványt, addig nem is lehet arra számítani, hogy ne lennének átmeneti, vagy hosszan tartó gyógyszerhiányok. A jelenlegi termékhiány listán 66 olyan készítmény van, amely az első hullám óta hiánycikk.

A hatóanyagok hiánya még mindig gondokat okoz, ráadásul most a világ gyógyszergyártási kapacitásának egy jó részét elviszi a koronavírus gyógyszer és vakcina előállítás is. A gyógyítás szintén felemészthet bizonyos típusú gyógyszertartalékokat, mint például az allergiagyógyszerek, a fertőzés következtében kialakult gyulladások csökkentésére az antibiotikumok, és természetesen a fájdalom- és lázcsillapítók. A megnövekedett igény a lakosság körében is efelé mutathat - lázcsillapító szirupok (Ben-U-Ron), a Voltaren és Cataflam Dolo, vagy a Neo Citrán felnőtteknek való forró italpora.

Mit tehetnek a betegek?

A betegek egyfelől segítheti azzal a gyógyszerellátás folyamatosságát, hogy nem halmozza fel a gyógyszereket. Például nem spájzol be otthon Neo Citránból, fájdalomcsillapítóból - és jelen esetben a spájzolás nem azt jelenti, hogy van otthon a házipatikában egy doboz gyógyszer, mert az tulajdonképpen ajánlott, hogy az otthoni gyógyszerkészletek fel legyenek töltve. Azt jelenti, hogy sokkal nagyobb mennyiségű gyógyszert vásárol, mint amire reálisan nézve szükség lehet, ötféle fájdalomcsillapítót, torokfertőtlenítőt, rövidebb lejáratú köptetőt, stb. nem érdemes otthon tartani.

Másrészt a betegek elszenvedői a hiányoknak. A krónikus betegeknek különösen ajánlott, hogy ne hagyják most a járvány alatt az utolsó pillanatra a vények kiváltását, mikor már kifogyóban van a gyógyszerük. Ha tehetik, vásárolják meg előbb, így azzal is szembesülhetnek időben, ha hiánycikké vált a megszokott készítmény. Akkor még lehet konzultálni az orvossal, gyógyszerésszel helyettesítő termékről, esetleg várni, hogy hátha csak átmeneti a hiány, és addig kitart a gyógyszerkészlet.

Amennyiben a beteg nem tud várni, és a hiányterméknek van hivatalos helyettesítője, és az orvos nem tiltotta annak alkalmazását, akkor a beteg kérésére a gyógyszerész a készleten lévő helyettesítő készítményt kiadhatja a felírt termék helyett. Viszont előfordulhat az is, hogy hiány lép fel, és a gyógyszernek nincs hivatalos helyettesítője. Ilyen esetben a kezelőorvos segítségére lesz szükség: szóba jöhet a terápiaváltás, azaz a beteget átállíthatják egy másik hatóanyag szedésére.

A lényeg minden esetben az előrelátás, és hogy fel legyünk készülve a gyógyszereket illetően is váratlan helyzetekre. Megoldást pedig az orvos és gyógyszerész segítségével keressünk, semmiképp se rendeljünk gyógyszert internetről, nem megbízható forrásból.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

03.04-03.10
Országos

Interspar

03.04-03.10
Országos

Spar, Interspar

Tavaszi készülődés
03.04-03.20
Országos

Lidl

03.04-03.10
Országos

Spar

03.04-03.10
Országos

Interspar

Kert
02.24-03.31
Országos


HR Revolution 2021

Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?