A tárcavezető közölte, hogy a minősítést megkapott tankönyvekből és kiegészítő kiadványokból augusztus utolsó hetétől már rendelni is lehet.
Itt a Pepco bejelentése: óriási terjeszkedésbe kezdenek, sok új boltjuk nyílhat Magyarországon
Dinamikusan terjeszkedik a Pepco Magyarországon, és nem tervez leállni a cég, további üzletek nyitását is tervezik - ez a cég mai sajtótájékoztatóján hangzott el, amelyen a Pénzcentrum is részt vett.
Már a tizedik születésnapját ünnepli Magyarországon a Pepco, mégis most először tartottak sajtótájékoztatót, ezen pedig a Pénzcentrum is részt vett. A bevezetőben elhangzott, hogy a cég 2004-ben kapta jelenlegi nevét, de a hazai vásárlóknak mégis 11 évet kellett ezután várniuk arra, hogy Magyarországra elérjenek a boltok.
Potyi Gergely, a Pepco Magyarország operatív igazgatója elmondta, hogy az első hazai üzletek a KÖKI Terminálon és Újpesten nyíltak meg, és már az eslő év eredményes tudott lenni, így folytatták a terjeszkedést - csak 2016-ban 50 üzletet nyitottak Magyarországon.
Jelenleg több mint 260 bolt van Magyarországon, de továbbiak nyitását is tervezik - csak most kétmillió háztartásban található akár egyetlenegy Pepco-termék.
Hozzátette, hogy a magyarországi értékesítés több mint 20 százalékát a babaruhák, gyermekeknek szóló termékek viszik el, további harmincat az iparcikkek teszik ki. Most az iskolakezdés miatt az ilyen termékek is nagyot mennek, és a cég máris készül az október végi Halloweenre - ez is minden évben komoly eladási időszak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Berecz Barbara, a Pepco regionális marketingvezetője szerint a vásárlók az ár-érték arány miatt, valamint a sokszínű választék miatt járnak itthon a Pepco üzleteibe. Szerinte a cégre kimondottan jellemző, hogy ismerik a vásárlóikat, és folyamatosan figyelnek a visszajelzésekre is. Az biztos, hogy a cég komoly profitot regisztrált a tavalyi üzleti év során, amit mi is megírtunk a közelmúltban:
Berecz Barbara hozzátette, hogy "a tipikus vásárlónak" az édesanyák mondhatók, akik sok alkalommal gyermekekkel érkeznek - a "pepcózás" családi program is lehet, és sokan heti két-három alkalommal is visszatérnek. Jellemző, hogy előre megtervezik a vásárlásokat, de akkor is vásárolnak valamit, ha az előzetesen nem is volt tervben.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







