Revolut közölte, hogy a hiba a kártyatársasági elszámolási folyamatban keletkezett, nem az OTP Banknál.
Továbbra is a zselés szaloncukor itthon az emberek kedvence. Eközben a finomságok kilós átlagára 7 ezer forint körül alakul, de a különlegesebb darabok minimum 12 ezer forintba is kerülhetnek – tájékoztatott az InfoRádió.
Stabil itthon a szaloncukorpiac, évente 3500 tonna kerül a boltokba – mondta el a rádióban Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára. Kiderült az is, hogy családonként-háztartásonként egy kiló szaloncukrot visznek haza a magyarok, ezzel mintegy 7,5 milliárd forintos piacot jelent a szaloncukor Magyarországon.
A szakember elárulta azt is, hogy a KSH adatok szerint éves intervallumon 24 százalékot drágult a termékkategória. „A vásárlók a karácsonyi édességet viszont megvásárolják akkor is, ha drágább, legfeljebb kicsit kevesebbet, illetve kipróbálnak más márkákat is, a minőségre azért figyelve” - tette hozzá. Intődy Gábor beszámolt arról is, silány szaloncukor ma már nem nagyon van, a bevonómasszás termékek szinte eltűntek, de a vásárlók is inkább keresik az olcsóbb, de minőségi terméket.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







