7 °C Budapest
10-14 ezer forinttal olcsóbb ez az air fryer a német, osztrák Lidl-ben, mint idehaza: hogyan lehet ez?

10-14 ezer forinttal olcsóbb ez az air fryer a német, osztrák Lidl-ben, mint idehaza: hogyan lehet ez?

2023. december 12. 06:32 4 perc

Jóval drágábban árul a Lidl Magyarországon egy air fryert, mint más, tőlünk nyugatabbra lévő országokban. Így például a szóban forgó termék jóval olcsóbb Németországban, de Ausztriában és az Egyesült Királyságban is számottevően kevesebbet kell érte kifizetni. A nagy árkülönbséget önmagában az ÁFA más mértéke nem magyarázza, de azért ezen kívül is bőven akadnak okok.

Azt már tudjuk, hogy idén az egyik legnagyobb slágerajándék a karácsonyfák alatt az air fryer, azaz a forrólevegős sütő lesz. A konyhák újdonsült sztárja ugyanis valósággal megőrjíti a magyarokat, rengetegen keresik, és vásárolnak ilyen terméket. Az óriási sikerből pedig nem csak a hagyományos, elektronikai boltok, de mások is szeretnének részesedni.

Így például a diszkontláncok is árulnak bizonyos időközönként kisebb nagyobb elektronikai cikkeket, air fryert is. Igen ám, csak az nem mindegy, milyen áron. Egy szemfüles hazai TikToker most azt szúrta ki, hogy ugyanaz a dupla zónás forrólevegős fritőz jócskán drágább Magyarországon, mint Ausztriában. A videó tanúsága szerint nálunk a készülék 44 ezerbe, míg a sógoroknál 34 ezer forintba kerül.

Az osztrák árazás azonban csak a jéghegy csúcsa, ahogy erre a Pénzcentrum kutakodása is tökéletesen rámutat. Ugyanis Németországban, a szóban forgó forró levegő sütő nem hogy 35 ezer forintba se kerül, de még 31 ezer forintba sem. A decemberi 11-i középárfolyamon (1 euró = 381 forint) számolva ugyanis a készülék ára a német diszkontokban 30 480 forint, vagyis 14 ezer (!) forinttal olcsóbb, mint Magyarországon.

Ugyanezt a készüléket megtaláltuk a brit Lidl kínálatában is, ott most 79,99 fontot, azaz szintén december 11-i középárfolyamon számolva 35 516 forintot kérnek érte, tehát a termék csak egy kicsivel drágább, mint Ausztriában. De még így is 9 ezer (!) forinttal olcsóbb, mint Magyarországon. Mindez tehát azt jelenti, hogy van egy olyan elektronikai készülék, melyet ugyanazon lánc, négy különböző országban működő vállalata 3-ban gyakorlatilag ugyanolyan áron, míg a negyedikben sokkal drágábban forgalmaz.

Forrás: Pénzcentrum gyűjtés; * decemberi 11-i euró-, és fontárfolyam
Forrás: Pénzcentrum gyűjtés; * decemberi 11-i euró-, és fontárfolyam

Mitől ilyen drága itthon az air fryer?

Ahogy a Pénzcentrum számításaiból látszik, a Magyarországon kapható termék 25 százalékkal drágább, mint az Angliában, 30 százalékkal, mint az Ausztriában és nem kevesebb, mint 46 százalékkal drágább, mint a Németországban megvásárolható. A jelentős árkülönbségek magyarázatára sokan a rekord magas hazai, 27 százalékos ÁFÁ-t okolják elsősorban. És bár tény, hogy az itthoni ÁFA magasabb, mint ami az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy éppen Németországban van, önmagában azért kevés.

Táblázatunkban jól látszik, hogy az elektronikai cikkekre vonatkozó áfánk csak 7-8 százalékkal magasabb a német, osztrák vagy brit áfánál, miközben az árkülönbségek 25-46% között mozognak. Önmagában tehát csak az ÁFA magassága nem magyarázza a nagymértékű árkülönbségeket.

A nagy eltérések okán említhetnénk a brutális mértékű extraprofitadót, ami a Lidl-höz hasonló láncoknak kell fizetniük idehaza. Ezt az összeget nyilván a vásárlóik közt porlasztják szét, átlagosan növelve ezzel az árakat. Azt sem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy az egyes termékek árainak meghatározása igen bonyolult folyamat.

Ezért van az, hogy ugyanazon termékek árai szinte soha nem egyformák különböző, nemzetközi piacokon.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az adók mellett az árakat befolyásolják még a különböző költségszerkezetek, a helyi piaci igények, a valutaárfolyamok, szállítmányozási költségek, de még a versenyhelyzetek különbözőségei is. Ezek a különbségek pedig még regionális szinten, úgy mint az EU-ban is, simán kijöhetnek 50 százalékos különbségre. Ezt a majd 50 százalékos árdifferenciát most látjuk is a Lidl által árult air fryer esetében.

A szakirodalom egyébként több olyan termékkategóriát is számon tart, ahol teljesen megszokottak a különböző piacokon való árazások. Így például az autógyártók közismertek egetverő árkülönbségeikről, de még az olyan viszonylag globális termékeknél is, mint a számítógépes szoftverek, bődületes különbségeket lehet néha tapasztalni. Nem kell messzire mennünk, a különböző streaming-szolgáltatóknál is az látszik, más és más áron adják szolgáltatásaikat attól függően, hogy éppen hol árulják azt, mennyiért hajlandók megvenni a vásárlók.

Iparági forrásaink megerősítették azt is, a hazai, de nemzetközi boltláncok nem szívesen beszélnek az ilyesféle árkülönbségekről. Azt viszont korábban már megtudtuk, hogy valójában nehéz is az összehasonlítás, ahogy egyszer egy szakmabeli fogalmazott lapunknak: „ha kell, mutatok 100 másik olyan terméket, ami meg Magyarországon olcsóbb, tehát valami itt, valami ott drágább, a hazai cégek külön működnek a külföldi egységektől, a saját piacukkal kell foglalkozniuk, ami itt van".

(Címlapkép - Lidl hivatalos, 49. heti akciós újsága)

NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?