Helyreigazító közlemény az „Ennyi volt, bezárja magyar üzleteit a népszerű ruhamárka: ne keresd, ez lesz helyette” címmel megjelent cükkünk kapcsán.
Október 19-én tartotta gazdasági évzáró sajtóeseményét a dm, amiről a Pénzcentrum élőben tudósított. A rendezvényen elhangzott, a gazdasági forgalom valamivel több mint 28 százalékkal volt magasabb 2022-2023-ban, mint az azt megelőző évben. Nőtt a dolgozók száma, viszont a boltok száma inkább stagnál. A vállalat vezetői beszéltek arról is, miként alakult át az elmúlt évtizedekben a magyar kiskereskedelem, és hogy tudtak a diszkontok farvizén nyertesek lenni a drogériák is.
Október 19-i gazdasági évzáró eseményén a dm bejelentette a gazdasági forgalmuk 28 százalékkal volt magasabb 2022-2023-ban, mint az azt megelőző évben. Mindez összességében azt jelenti, hogy a bolti és online forgalom meghaladta a 208 milliárdot forintot. Ez 2021-2022-ben még csak 162 milliárd forint volt, a bővülés 28 százalékos.
Görgey András ügyvezető igazgató beszélt arról is, hogy bár a forgalmi bővülésük erős volt, a boltok száma inkább stagnált. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a dm-nek 263 üzlete működött Magyarországon 2022-2023-ban, de az időszakban csupán két új boltot nyitottak. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a forgalom növekedésével párhuzamosan a munkavállalók száma is dinamikusan növekedett. A 2021-2022-es évi 3382 számról 2022-2023-as évre 3673 főre emelkedett.
Drogériák előretörése
Az október 19-i sajtóeseményen Józsa Mariann, a dm cégvezetője elmondta, a legfrissebb mérések szerint a dm továbbra is piacvezető Magyarországon. Ehhez pedig az is hozzájártul, hogy az utóbbi időben a magyarok ténylegesen egyre többet kezdtek járni drogériákban. A vállalat által végzett kutatás szerint Magyarországon a drogéria termékeket már inkább drogériákban veszik meg az emberek.
Ám ez nem volt mindig így, 20 évvel ezelőtt a magyar vásárlók leginkább hipermarketekben vettek meg mindent, amire szükségük volt. Az idők viszont változnak, és a diszkontok nagyon erős előretörésével átalakultak a vásárlói szokások. A diszkontoknál viszont nincs akkor szortiment például drogériai termékekből, azért kellett egy hely az embereknek, ahol ezeket nagy választékban meg tudják vásárolni
- értelmezte a legfrissebb adatokat Józsa Mariann. A cégvezető beszélt arról is, hogy a világban rengeteg a fenntarthatósággal foglalkozó kutatás, ők is folyamatosan végeznek ilyeneket. Az adatok pedig azt mutatják, hogy amíg elvi szinten rengeteg embert foglalkoztat a fenntarthatóság, a téma trendisége ellenére
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
az emberek valójában nem szeretnék, hogy korlátozzák őket bármilyen formában is a fenntarthatóság érdekében. Ez egyébként a legtöbb országban így van, nem csak Magyarországon. Persze vannak kulturális különbségek, de még azt is látjuk a számokból, hogy még az anyagi helyzettől is független igazából a fenntarthatósághoz való viszony
- hangsúlyozta Józsa Mariann.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







