Új használtbútor-piacteret indított az IKEA az Egyesült Királyságban, ahol a vásárlók közvetlenül egymásnak adhatják el a már nem használt bútoraikat.
Ahogy arról korábban a Pénzcentrum beszámolt, a Wolt tervei között szerepelt, hogy a közeljövőben bevezetésre kerül náluk a SZÉP-kártya elfogadás. Most már azt is tudjuk, mikortól: december 22-ig folyamatosan vezetik be partnereiknél az új fizetési lehetőséget. Egyes éttermeknél, partnereknél már most elérhető a Szép-kártyás fizetés - egyelőre csak a Wolt alkalmazásában. Ennek pedig rengeteg magyar Szép-kártya használó örülhet. A járvány óta ráadásul a kártyabirtokosok ételrendelésre jelentősen többet költöttek, az idei költéseknek akár kétharmadát is a vendéglátás teheti ki.
Bevezette a Wolt a Szép-kártyás fizetést, amelyre már biztosan sok vásárló várakozott. Az alkalmazásban megjelenő tájékoztatás szerint egyelőre csak applikáción keresztül (iOs és Android készülékeken) leadott rendelés során érhető el ez a fizetési opció. Mind az OTP, MKB és K&H kártyáit elfogadják az olyan egységeiknél, amelyek Szép-kártya elfogadóhelyek. A webes felületen egyelőre még nem lehetséges a Szép-kártyás fizetés.
A koronavírus-járvány hatására 2020-ban rendkívül élénk volt a SZÉP-kártya forgalom az egyik legnagyobb hazai szolgáltató tapasztalatai szerint. 2019-hez képest a fizetőeszközre jóváírt összeg 13 százalékkal, a költések pedig 18 százalékkal emelkedtek, és a vendéglátás alszámla volt a legkedveltebb. Mind a költések, mind a jóváírt összegek tekintetében közel 20 százalékos növekedést tapasztalt a pénzintézet. Ennek hátterében az állhat, hogy, hogy emelkedett a házhozszállításos ételrendelés népszerűsége. Idén pedig az első nyolc hónapban a teljes költés közel kétharmadát (63%) a vendéglátás alszámla tette ki.
Ráadásul novemberben meghosszabbította a kormány azt a rendelkezését, amely még 2021. április 25-én lépett hatályba. Az új szabályozás szerint a SZÉP-kártyák bármely alszámlájáról lehetett költeni az elfogadóhelyeken, átjárhatóvá váltak a zsebek. Viszont ez az engedmény csak idén év végéig lett volna érvényben, most azonban meghosszabbították a hatályát 2022. szeptember 30-ig. Csaknem 1 millió dolgozónak, így rengeteg családnak - és most már a Wolt vásárlóinak is - jelenthet ez könnyebbséget.
A Wolt applikáción keresztül elérhető fizetési opcióval kapcsolatban arról még nincs hír, mikortól lehet majd weben is ilyen módon egyenlíteni a számlát. Várhatóan december 22-ig a legtöbb olyan egységben elérhetővé válik a Szép-kártyás fizetés, amely egyébként kártyaelfogadó hely.

Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







