13 °C Budapest
Így lehet nyáron biztonságos madártejet készíteni: a kánikulában is mennyei

Így lehet nyáron biztonságos madártejet készíteni: a kánikulában is mennyei

2021. július 30. 08:18

Lehűtve, krémesen, habbal, egy kis kandírozott naranccsal a tetején a madártej sokunk kedvenc édessége a kánikulában is. De miért éppen madártej, egyáltalán hogyan létezhet ez az édesség - tette fell a kérdést friss cikkében a HelloVidék.

Az elnevezése igen különös, de egyáltalán nem véletlen, és egészen az ókorba kell visszamennünk ahhoz, hogy megértsük. Ugyanis akkoriban azokat az édességeket, amihez szinte lehetetlen volt hozzájutni, és csak az uralkodók majszolhatták, - ők is csak időnként - a madár tejeként emlegették. Pont úgy, mintha nem is létezne. Ebből adódik, hogy nem csupán az általunk ismert vanília sodón ülő édes habokat nevezték így, hanem több ínyencség is tartozott e gyűjtőnév alá. Vélhetőleg itt a mézre, a sajtokra, az asztal gyümölcsökből készült mannákra gondolhatunk.

"Tojás a havon"

Ezt jelenti a francia bisztrókban kapható madártejszerű édesség, oeufs á la neige néven, amit, ha jobban meggondolunk, inkább fordítva kellett volna elnevezni. Hó a tojáson, hiszen tojássárga krémben úsznak a kis fehérje felhők, mint a hópihék, nem pedig fordítva. A lényeg azonban az, hogy világszerte, több országban kapható a madártej, mint édesség, csak mindenki egy kicsit a saját ízlése szerint alakította át. Természetesen a nevek is eltérőek, és éppen olyan légből kapottak, mint a mi madártejünké: ille flottante= úszó sziget, ahogy az angolok és a spanyolok hívják, vagy az osztrákok: kanarichmilch= kanáritejként emlegetik. A különbség itt még nem nagy, csupán a krém egy kicsit több vagy kevesebb tojással készül. Indiában viszont már tojás sem kerül bele, sőt kardamommal, pisztáciával és sáfránnyal ízesítik, az étlapokon pedig rasmalan néven találjuk. Ez a sokféleség nem jelent mást, minthogy sok nemzet számára hagyott mély nyomott az ókori édességek legjobbja, amit rengeteg verzióban készíthetünk el itthon magunknak is.

Ha érdekelnek a részletek, akkor olvasd el a teljes cikket a HelloVidék oldalán!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem