Ideiglenes strand nyílhat jövő nyáron a Fertő tó magyar oldalán, ahol a tíz évvel korábbi terveknél 80 százalékkal kisebb beépítéssel számol a mostani fejlesztési koncepció
A Széchenyi-pihenőkártya felhasználásának kibővítését javasolják az élelmiszerboltokban a kiskereskedelmi ágazat képviselői a kormánynak, az iparkamarával közös javaslataikon túl további elképzeléseket is megfogalmaztak a jövő héten bemutatkozó gazdaságvédelmi akciótervhez. Amíg alvó állapotban van a belföldi utazási terület, a turizmusban forgó Szép-kártya beváltási körének bővítése több ezer család számára jelentene több milliárd forintnyi azonnali segítséget a mindennapokban.
A tegnap nyilvánosságra hozott kamarai anyagon kívül a kereskedelmi szövetségek konszenzusos javaslatot is eljuttatnak a döntéshozók felé, amely megosztaná a turisztikai iparággal az eredetileg a munkavállalói réteg rekreációját, pihenését szolgáló kafetéria, a Szép-kártya bármely alzsebében lévő több milliárd forintnyi feltöltési összegeket. Elképzelésük szerint ezeket átmenetileg élelmiszerboltokban is be lehetne váltani - értesült a Magyar Nemzet.
A napi ellátási lánc résztvevőinek ágazati képviselői azzal érvelnek, hogy a veszélyhelyzeti időkben a lakosságnak nagy szüksége van az élelmiszer- és alapbeszerzések anyagi hátterének minden lehetséges elérhető eszközzel való megerősítésére. Ezért kérik a béren kívüli juttatásként év elején feltöltött összegek elköltésének rugalmasabbá tételét több mint egymillió kártyatulajdonos munkavállaló esetében, amely rengeteg családnak lenne hasznos lehetőség a mindennapos fogyasztáshoz szükséges élelmiszerek, fogyasztási cikkek bevásárlásakor.
- mondta el a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin aláhúzta, ebben a többi kereskedelmi szakmai képviselet is egyetért, akik egyben köszönetüket is kifejezik, hogy a kormány a kereskedelem részére is tervez mentőövet nyújtani.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






