A budapesti Basket Plus áruház a napokban függesztette fel működését, és teljesen azonos forgatókönyv zajlott le Szlovákiában, Lettországban, valamint Litvániában is.
Nagy rohamra számítanak a kereskedők az ünnepek előtt, és arra, hogy jelentősen emelkedik majd a boltok forgalma a múlt év azonos időszakához viszonyítva - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Világgazdasággal.
A gazdasági napilap csütörtöki számában Vámos György elmondta, hogy az úgynevezett "fekete péntekkel" megkezdődik a kereskedelemben az év végi ünnepi időszak.
A szakember úgy véli: decemberben 5-6 százalékkal is bővülhet a kereslet az előző év azonos időszakához képest. Így 940-950 milliárd forintot is hagyhatnak a vásárlók a boltokban az év utolsó hónapjában.
Mindazok, akik árleszállításban reménykednek, a következő hónap első heteiben csalódnak majd - mondta a főtitkár, hozzátéve, árleszállítás mutatóban december végén, a két ünnep között lehet, de az igazi leárazásra, ami készletkisöpréssel kombinált, januárban lehet számítani - olvasható a Világgazdaságban.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







