Ne ijedj meg a tárgyalóteremben! Egy kis segítség...

A tárgyalást az elnök (első fokon az eljáró bíró) vezeti: bármit tenni, felszólalni, nyilatkozni, távozni, stb. csak az ő engedélyével lehet. Miután minden tárgyalás elején ismertette az újonnan keletkezett és beadott iratokat, hogy azokról mindkét félnek tudomása legyen, a felek szóban reagálhatnak a beadványokra, valamint előadhatják további kérelmeiket. Aki az előírt rendet nem tartja be (pl. közbekiabál), azt a bíró rendreutasíthatja, megbírságolhatja, illetve végső esetben kiutasíttathatja vagy kivezettetheti a teremből.

Az eljárás során azonban nem kizárólag a felek magatartása miatt tehet intézkedéseket a bíró, hanem a tárgyaláson való megjelenésnek is lehetnek kihatásai a felekre nézve, következmények nélkül ugyanis nem lehet mulasztani.

Ebből a szempontból az első tárgyalás a legfontosabb, mert ha arra a felperes nem jön el, az eljárás megszűnik. Ha pedig az alperes nincs jelen, akkor ún. "bírósági meghagyást" bocsátanak ki. Ez majdnem egyenértékű egy ítélettel, csak igazolási kifogással, illeték fizetése mellett lehet kimenteni magunkat, és kérni a tárgyalás folytatását, illetve megkezdését.

A további tárgyalási határnapok mulasztása esetén pedig - ha tárgyalás távollétünkben történő megtartását sem kértük - bizonyos feltételekkel az eljárás szünetelni fog. Ez még nem jelenti az eljárás végét, csupán 6 hónap múlva: ez alatt a kvázi "türelmi időszak" alatt a felek ismét jelentkezhetnek, és a per folytatódhat.

Ha a bíró megállapította, hogy a felek jelen vannak-e, illetve kimentették-e magukat kérve a tárgyalás távollétükben történő megtartását, akkor ezután tisztázni kell, hogy pontosan mit kér (árleszállítást, kártérítést, birtokháborítás megállapítását, és még a végtelenségig folytathatnánk a sort) a felperes, és hogy ezt az alperes elfogadja-e vagy vitatja. Ezt követően pedig megkezdődik a bizonyítás.

Az első és legfontosabb bizonyítási eszköz az okirat. A per során elhangzott állításainkat, kijelentéseinket ugyanis a bíróság nem fogja a két szép szemünkért valónak, igaznak elfogadni. Lehet tehát szerződésekkel, levelekkel, hatósági határozatokkal, jegyzőkönyvekkel, naplóbejegyzésekkel, és még hasonló dokumentumokkal bizonyítani.

Az okirati bizonyítás elfogadásának további feltétele, hogy azok szabályszerűek legyenek. Egy szerződés tehát csak akkor elfogadható, ha az összes fél aláírása rajta van, ha ügyvédi ellenjegyzés is szükséges hozzá, akkor követelmény a szárazbélyegző is. Egy levélhez mellékelni kell az ajánlószelvényt, ami igazolja a postai feladást és annak dátumát, és a többi okiratokon is minden oldalon kell, hogy szerepeljen aláírás, a hatóság pecsétje, stb...

A második, amit a bíróság figyelembe vesz, azok a tanúvallomások. Természetesen a bizonyító erő tekintetében mérlegelés van, a tanúnak nyilatkoznia kell, hogy nem elfogult-e (pl.: családi kapcsolat), nem áll-e haragban, perben akármelyik féllel. Az elfogulatlanság biztosítására szolgál továbbá az is, hogy a tanúk csak a vallomásuk alatt tartózkodhatnak a tárgyalóteremben, előtte, utána szigorúan ki kell menniük. Vallomásukat saját szavaikkal, összefüggően kell előadniuk, hogy még csak kérdésekkel se lehessen őket bármerre is terelni.

Ezeken kívül szükség lehet még szakértő kirendelésére, ha nem jogkérdésről, hanem valamilyen más hozzáértést igénylő kérdésről van szó. Lehet helyszíni szemlét tartani, fényképeket, vidófelvételt készíteni (az utóbbi manapság elég közkedvelt a helyszíni állapotok, az elkövetett cselekmények illusztrálása végett), és a bíróság megkereshet különböző - akár külföldi - hatóságokat további iratok bekérése végett.

Szakértői véleményt nemcsak a bíró kirendelése alapján lehet kapni, hanem bárki maga is felkérhet hozzáértő személyt, hogy vizsgálja meg az adott kérdést. Ez azonban nem bír nagyobb bizonyító erővel, mint egy egyszerű okirat, azt az ellenérdekű fél ugyanúgy támadhatja, és mondhatja, hogy nem ismeri el. Komolyabb bizonyító ereje csak a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértők véleményének van. Ezekkel kapcsolatosan annyit érdemes még tudnia a laikus félnek, hogy aki szakértőt kér, annak százezres nagyságrendű eljárási díja van, amit a kirendelést kérő félnek kell előlegeznie (bár természetesen végső soron kifizettetik majd ezt az összeget a pervesztes féllel).

A főbb bizonyítékokat áttekintve még arra kell felhívnunk mindenki figyelmét, hogy azért egy-egy becsatolt bizonyítéktól senki se várjon csodát. A bíróknak kötelessége a bizonyítékokat mérlegelni (mennyiben valósak, és mennyiben nem) külön-külön is, és összességükben is (egymáshoz viszonyítva őket). Ez ugyanis az egyik legfőbb ok, amiért a felek fellebbezéssel támadhatják meg ítéleteiket.

Reméljük ezekkel a gyakorlatban is jól hasznosítható kérdésekkel sikerült mindenki érdeklődését fenntartani, és velünk tartanak a továbbiakban is...