A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. december 5-én tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Hungarotel Távközlési Zrt. visszaélt gazdasági erőfölényével azáltal, hogy hálózatában indokolatlanul korlátozta közvetítő szolgáltató választását a hangszolgáltatások tekintetében. A jogsértésért a Hungarotel 150 millió Ft. versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.
Az európai uniós jogalkotás által szorgalmazott telekommunikációs piacnyitásnak köszönhetően azok a fogyasztók, akik rendelkeznek vezetékes telefon előfizetéssel, nemcsak a hálózattal rendelkező vezetékes telefon szolgáltató vállalkozást vehetik igénybe telefonhívás bonyolítására, hanem más, ún. közvetítő szolgáltatást kínáló vállalkozást is. A közvetítő-szolgáltató olyan távbeszélő szolgáltató vállalat, amely a hálózattal rendelkező szolgáltató infrastruktúrájában annak előfizetői számára egyes telefonhívásokra előhívószám vagy előtétszám segítségével lehetővé teszi, hogy az ő szolgáltatását vegyék igénybe. A közvetítő-szolgáltató igénybevétele esetén a havi fix előfizetési díjak a fogyasztó a hálózattal rendelkező szolgáltatónak (jelen esetben a Hungarotelnek) fizeti meg, miközben az egyes hívásokért már nem a Hungarotelnek, hanem a közvetítő-szolgáltatást nyújtó telefon-társaságnak fizet.
A GVH a Hungarotel 2001-ben kialakított és bevezetett, illetve az azt felváltó 2005. október 1-étől hatályos díjcsomagjaival kapcsolatban megállapította, hogy, bár más módon és eszközzel, de mindkét díjcsomag-szerkezet korlátozta a közvető-választási szolgáltatás nyújtó versenytársak piacra lépését a Hungarotel hálózatában.
A 2001-ben bevezetett díjcsomagok azáltal bizonyultak versenykorlátozónak, mert a Hungarotel a közvetítő-szolgáltatás igénybevételét az előfizetőivel kötött szerződéseiben csak a legmagasabb fix havi előfizetési díjat, illetve a legalacsonyabb hívásdíjakat tartalmazó alapdíjcsomagjában engedte meg. Az előfizetők túlnyomó része számára ezért nem volt ésszerű az Alapcsomag választása, mert a viszonylag alacsony Hugarotel-díjakhoz képest csak korlátozott megtakarítás volt elérhető a közvetítő-szolgáltató igénybevételével, miközben a havi díjat mindenképpen meg kellett fizetnie.
A Hungarotel a korábbi díjcsomagokat felváltó, 2005. október 1-jén bevezetett Otthon díjcsomagok mindegyikében lehetővé tette, hogy az előfizetői igénybe vegyenek közvetítő-szolgáltatót. A versenykorlátozó hatás arra volt visszavezethető, hogy valamennyi díjcsomag tartalmazott ún. lebeszélhető perceket, illetve díjösszeget. Ez a megoldás azt kívánta eredményezni, hogy a Hungarotel előfizető csak a csomagokban foglalt "ingyenes" mennyiség felhasználásán túli hívások tekintetében vegye fontolóra közvetító-szolgáltató igénybevételét. A Hungarotel a havi előfizetési díjakat és az abban foglalt "lebeszélhetőséget" a fogyasztók hívásszokásainak ismeretében úgy alakította ki az egyes díjcsomagokban, hogy az előfizetőinek túlnyomó többsége éppen a havi díjnak megfelelő összeges szánjon a vezetékes telefon használatára, és éppen a csomagban foglalt lebeszélhető hívások mennyiségét kívánja "lebeszélgetni".
Ha a Hungarotel előfizetőinek nem éri meg a közvetítő-szolgáltató igénybevétele, akkor ennek az a következménye, hogy a közvetítő-szolgáltatóknak nem éri meg a Hungarotel hálózatában piacra lépnie. A Hungarotel magatartása tehát azáltal, hogy "ellenérdekeltté" tette saját előfizetőit közvetítő-szolgáltató választásában, elrettentette a versenytársakat attól, hogy vállalják a piacralépéssel járó nem jelentéktelen többletkiadásokat. Ha viszont ennek ellenére mégis beléptek a piacra, akkor jelentősen megnehezítette gazdasági helyzetüket. 2005. október 1. előtt az akkori Matáv, később a Tele2 vállalta a Hungarotel piacára történő belépést. A jogsértő helyzet azáltal szűnt meg, hogy a Hungarotel 2006. május 1-i hatállyal lebeszélhetőséget már nem tartalmazó, de a közvetítő-szolgáltató választását lehetővé tevő díjcsomag-családot (Otthon Direkt) vezetett be.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 23 029 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 23 274 forintos törlesztőt (THM 14,56%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Hungarotel közvetítő-szolgáltó választásának biztosításával kapcsolatos magatartását a hírközlési hatóság (NHH) is vizsgálta a 2004. június 15. és 2005. október 1. közötti időszakra vonatkozóan, és a jogerősen még le nem zárt eljárásában ugyancsak jogsértőnak ítélte és bírsággal sújtotta a Hungarotel magatartását. A GVH a szankcionálás során ezért ezt az időszakot figyelmen kívül hagyta.
A versenyjogi rendelkezések fent ismertetett megsértése miatta a Hungarotel 150 millió Ft. versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.
A Hungarotel jelen eljárásban ugyancsak vizsgált másik magatartásával, azaz a behívásos (dial-up) Internet szolgáltatók piacra való belépésének korlátozása tárgyában a GVH jogsértés hiányában az eljárást megszüntette.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Árcsökkentés jön a magyar áruházláncnál: 80 tejtermék lesz olcsóbb
A PENNY akciója a hazai beszállítóktól érkező tejtermékeket érinti.
-
Több, mint a kötelező: akár féláron is megvehetjük ezeket a termékeket
Az áruházlánc az akcióköteles termékkategóriákból egy-egy terméket akár 20-50% közötti kedvezménnyel kínál.
- Átszabják a hatósági áras gázpalackokra vonatkozó szabályokat
- Bendarzsevszkij Anton: minden bizonnyal az oroszok robbantották fel a gátat
- Ötször nagyobb volt Budapestnél, de megsemmisült
- Nincs augusztus Corvin (Palace) nélkül
- Az ázsiai partnerek aránya egyre jelentősebb - mondta Nagy Márton egy konferencián
- Jelentős változás jöhet a lombikbébiprogramnál
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


