2019. szeptember 23. hétfő Tekla

Így növekedhetnek gyorsan a kkv-k: ezzel a négy módszerrel nehéz bakot lőni


Ösztönösen, kis lépésekben innovál a kis és közepes vállalkozások jelentős része. A sikeresebb cégek innovációja radikálisabb és a piac igényei diktálják - derült ki egy friss felmérésből.

Ösztönösen, kis lépésekben innovál a kis és közepes vállalkozások jelentős része. A sikeresebb cégek innovációja radikálisabb és a piac igényei diktálják - derült ki a Marketing Commando felméréséből. A kapott adatok alapján mindössze a válaszadók 9 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem innovált semmilyen területen az elmúlt három évben. 57 százalék termék-, 41 százalék szervezet-, 38 százalék marketing- és 30 százalék folyamatinnovációt végzett.

Mindennek az alapja a jó termék, ezért ez az innováció legfontosabb területe. Ennek ellenére meglepett az eredmény, mert arra számítottunk, hogy marketing túlsúlyban van, hiszen az a legkönnyebb területe az innovációnak

- mondta Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója. Azonban, ha összehasonlítjuk az 50 millió forint feletti éves árbevételű vállalkozásokat az 50 millió alattiakkal azt láthatjuk, a nagyobb árbevételű cégek nagyobb hangsúlyt fektetnek a marketingre. Míg a nagyobb cégek 49 százalékára jellemző a marketing innováció, addig ugyanez a kisebb cégeknek csak 31 százalékára igaz.

A marketing területén a promóció, azaz a reklámozás, hirdetések innovációja a legjellemzőbb. Azonban erre is az 50 millió forint feletti átbevételű cégek fektetnek nagyobb hangsúlyt (62%), mint a kisebbek (41%).

Nagy innováció, nagy siker

Az 50 millió feletti árbevételű cégekre jellemzőbb az új termékek innovációja (38%) vagy a már létező termék radikális átalakítása (18%). A kisebbek ezzel szemben inkább már meglévő termék nem lényegi módosításán dolgoznak (26%), illetve annak funkcióit javítják (22%) jellemzően.

Abban is lényegesen eltérnek a kisebb és nagyobb árbevételű cégek, hogy mi ösztönözte az innovációt. Az 50 millió forint feletti árbevételű cégek 41 százalékára jellemző, hogy az iparág és a piac változásai ösztökélnek innovációra, míg ugyanez a kisebb cégek mindössze 12 százalékáról mondható el. A kisebb cégek ösztönösek, inkább váratlan dolgok, külső események, siker vagy kudarc hatására kezdenek újításba.

Tudatossá kell tenni az innovációt

A szakértő szerint az innováció az egyik legfontosabb tényezője a vállalkozások versenyképességének, ezért tudatossá kell tenni. Mindig kell lennie egy innovációs projektnek folyamatban, ami hosszú távon fenntartja a versenyképességet. A legfontosabb, hogy folyamatosan figyelni kell a vevőkre, a vevők kéréseire. Emellett figyelemmel kell kísérni az iparági és a technológiai változásokat - emelte ki Wolf Gábor.

Négy gyakorlatias innovációs módszer

Az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldás valami ellen innoválni. Gondoljuk végig mi lenne, ha másképp csinálnánk valamit, mint a versenytársak a piacon? Vizsgáljuk meg a piacot, hogyan hirdetnek a versenytársak, hogyan képzik az árat, milyen a termékek designja, a kiszolgálás, kiszállítás és így tovább. Majd keressünk egy olyan tényezőt, melyet a vevők fontosnak tartanak és ebben keressük az innováció lehetőségét - tanácsolja a kisvállalati marketing szakember.

Ehhez hasonló, ha egy vállalkozás valamiért innovál, azaz megjeleníti az értékeit az újításban. Bármilyen, a vevők számára releváns érték lehet az innováció fókuszában. Például az is egy ilyen innováció amikor egy vállalkozás úgy határozza meg a termék árát, hogy abból bizonyos rész egy fontos társadalmi ügyet szolgál.

Ezek ellentéte a negatív innováció, amikor valamilyen nélkülözhető alapfunkcióját vesszük el a terméknek, szolgáltatásnak. Erre példa a csomagolás csökkentése vagy elhagyása, termékportfólió szűkítése.

Innováció új piacnak, amikor egy terméket vagy szolgáltatást egy új célcsoportnak, vagy szegmensnek kínál a vállalkozás - írja a szakértő.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,71 százalékos THM-el, és havi 107 743 forintos törlesztővel fel lehet venni az Ersténél De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: a K&H Banknál például 107 546 forintos törlesztőt ígér a 2,81 százalékos THM; míg az OTP Banknál szintén alacsony, 2,97 százalékos THM is alacsony, 108 811 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a Raiffeisen, a Budapest Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Ez már a válság szele: az autóipar után újabb szektorokra terjedhet át a létszámstop
"Nem lehet azt prognosztizálni most, hogy ez a válság hasonló lesz, mint a 2008-as volt, de lesz." Interjú


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.19-09.25
Országos

Spar

09.19-09.25
Országos

Lidl

09.19-09.25
Országos

Aldi

09.19-09.25
Országos

Tesco

09.19-09.25
Országos

Auchan

09.19-09.25
Országos

Kika

09.18-10.01
Országos

Praktiker

09.02-12.31
Országos