27 °C Budapest
Beer tapping with traditional taps into a plastic cup and colorful  blurred background

Elfogyott a türelem a repohár rendszerrel szemben? Erre már ráharapott a fogyasztóvédelem

2024. április 24. 16:25

Számos ponton módosította a kereskedelmi gyakorlatát a Cup Revolution a versenyfelügyeleti eljárás alatt, végül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) figyelmeztette és megfelelésre kötelezte a céget. A GVH megállapította, hogy az egyik legnagyobb hazai repohár-forgalmazó vállalkozás a fogyasztók számára megtévesztő módon kommunikált a poharak, illetve a visszaváltási rendszer környezetre gyakorolt hatásairól.

Az alkalmazott kereskedelmi gyakorlatáról ugyanakkor nem volt megállapítható, hogy az agresszív is lenne, de nem is volt kizárható a fogyasztókra gyakorolt kedvezőtlen hatás, ezért a GVH felhívja a repohár rendszert alkalmazó vendéglátóhelyek figyelmét is, hogy a jogsértések elkerülése érdekében biztosítsák a vendégeik tájékoztatását, illetve vizsgálják felül a poharak visszaváltásával kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatukat.

2022 októberében indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal a Cup Revolution Szolgáltató Kft.-vel szemben, mert a GVH gyanúja szerint a számos hazai fesztivál, koncerthelyszín, vendéglátóhely és sportrendezvény műanyag pohár-visszaváltó (ún.  repohár) rendszerét biztosító vállalkozás kereskedelmi módszere, illetve a reklámkommunikációja során alkalmazott egyes környezetvédelmi állításai nem feleltek meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, illetve megtéveszthették a fogyasztókat.

A GVH megállapította, hogy

  • a Cup Revolution 2021. augusztus 5-től 2023. júniusig, a repohár rendszerére vonatkozó, egyes környezetvédelmi („újrahasználható/újrahasznosítható”, „hulladék csökkentés” és „fenntarthatóság/körforgás/környezetbarát működés” kategóriákba sorolható) állításokkal megtévesztette a fogyasztókat. A vállalkozás az eljárás során nem tudta igazolni egyes reklámállításai (pl. „A visszaváltható és mosható poharak használatával akár 80%-kal csökkenthető a rendezvények és vendéglátóhelyek hulladéktermelése.”) megalapozottságát,
  • a cég által alkalmazott repohár rendszer általános működéséről önmagában – az egyes vendéglátóhelyeken elérhető megoldásoktól és tájékoztatásoktól függetlenül is – nem állapítható meg, hogy az alkalmas lenne nyomásgyakorlásra, illetve a fogyasztók tisztességtelen befolyásolására.

A GVH Versenytanácsa a döntés során figyelembe vette, hogy

  • az eljárás alá vont cég kisvállalkozás,
  • a versenyhatóság korábban nem állapított meg jogsértést vele szemben,
  • a kereskedelmi gyakorlata nem sérülékeny fogyasztói kört, tehát nem gyermekeket, betegeket vagy időseket célzott.

A döntés során fontos körülmény volt, hogy

  • az eljárás megindítását követően a Cup Revolution számos ponton felülvizsgálta és módosította az alkalmazott kereskedelmi gyakorlatát (pl. a poharak visszaváltását segítő applikációt vezetett be) és 2024-ben további fejlesztéseket jelentett be,
  • a vállalkozás már az eljárás során, megfelelési szándékkal módosította a jogsértőnek ítélt környezetvédelmi, úgynevezett „zöld-állításait”.

A GVH Versenytanácsának megítélése szerint mindezek alapján joggal feltételezhető a cég jövőbeli jogkövető magatartása, így a GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a Cup Revolution Kft.-t. A nemzeti versenyhatóság a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a GVH vizsgálatának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát.

A GVH Versenytanácsa a figyelmeztetés mellett előírta a cég számára, hogy

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • vizsgálja felül az általa (aktuálisan) alkalmazott összes kommunikációs eszközt, különös tekintettel a környezetre gyakorolt hatásokra vonatkozó állításokra,
  • alakítson ki olyan programot, amely segíti a fogyasztók tájékoztatását a repohár rendszer működésével kapcsolatban.

A vizsgálat tapasztalatai alapján a GVH elnöke felszólító levéllel fordult az egyik repohár rendszert alkalmazó budapesti koncerthelyszínhez. Ezzel összefüggésben a nemzeti versenyhatóság felhívja valamennyi, a rendszert alkalmazó vendéglátóhely figyelmét, hogy a lehető legszélesebb körben biztosítsák a fogyasztók tájékoztatását a repohár rendszer alkalmazásáról, illetve vizsgálják felül a poharak visszaváltásával kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatukat.

A GVH az ügy kapcsán hangsúlyosan felhívja a vállalkozások figyelmét a reklámkommunikációjuk során alkalmazott környezetvédelmi, úgynevezett „zöld-állítások” megalapozottságára.

 

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/34/2022.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 28. kedd
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
Nemzetközi tejnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem