A WHC kommentárja szerint több szektorban is látszik a szakképzett munkaerő komoly hiánya.

Rekordévet zárt a Waberer’s International 2023-ban is, így az előző évit meghaladó mértékű, részvényenként 120 forintos osztalék fizetéséről döntött a társaság éves rendes közgyűlése. A részvényesek emellett elfogadták a vállalat beszámolóját, valamint két új Igazgatósági és egy új Felügyelőbizottsági tagot is választottak. A Waberer’s a közgyűléssel egyidőben publikálta első Fenntarthatósági jelentését is.
Elfogadták a részvényesek a Waberer’s International Nyrt. éves rendes közgyűlésén a társaság 2023-as évről szóló beszámolóját, amely szerint a következetesen végrehajtott stratégiának köszönhetően a vállalat árbevétele 4,6 százalékkal 710,9 millió euróra emelkedett, miközben nettó eredménye 53,6 százalékkal 29,7 millió euróra ugrott. A Waberer’s EBIT (üzemi) eredménye 17 százalékkal 42,8 millió euróra, míg EBITDA eredménye 14,8 százalékkal 95,6 millió euróra bővült, ezzel mindkét mutató esetében rekordszintet ért el a Csoport.
A kimagasló eredményt a kihívásokkal teli környezet ellenére érte el a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat, miután a legfőbb piacainak számító nyugat-európai és magyarországi régió ipari termelési, illetve fogyasztási adatai az egész tavalyi évben stagnáltak, vagy enyhén csökkentek. A Waberer’s ebben a változékony környezetben azokra a szegmensekre és ügyfelekre koncentrált, amelyeket kevésbé érintett az általános negatív gazdasági környezet, amihez megfelelő alapot biztosított a vállalat diverzifikált ügyfél- és szolgáltatás-portfóliója.
A 2023-as év nyeresége alapján a vállalat Igazgatósága a tavalyi 100 forint után idén részvényenként 120 forintos osztalékot javasolt, amit a részvényesek elfogadtak, így azt a Waberer’s 2024. július 3-i kezdő naptól fizet ki.
A közgyűlésen a részvényesek több technikai pont mellett két új Igazgatósági, valamint egy új Felügyelőbizottsági, illetve Auditbizottsági tag választásáról is döntöttek több korábbi tag újraválasztása mellett. Az Igazgatóság új tagjának választották dr. Bacsa Györgyöt és Tóth Szabolcsot, aki egyben a társaság gazdasági- és stratégiai vezérigazgató-helyettese is 2020 óta. Emellett a Waberer’s Felügyelőbizottsági, valamint Auditbizottsági tagjának választották Rencz Botondot.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A társaság a közgyűléssel egyidőben publikálta első, a Globális Jelentéstételi Kezdeményezés szabványán alapuló Fenntarthatósági jelentését is. A jövőben minden üzleti évet követően, az aktuális szabályozásoknak megfelelően, az éves jelentéssel egyidőben integrált fenntarthatósági jelentést tesz majd közzé. A hazai piacvezető komplex logisztikai szolgáltató 2023 végén frissítette a 2027-ig szóló üzleti stratégiáját, amelynek az egyik alappillére a fenntarthatóság. A Waberer’s a 2023-as évről szóló Fenntarthatósági jelentésében áttekintette működését, és felmérte a vállalat szempontjából legjelentősebb környezeti, társadalmi, valamint vállalatirányítási témákat.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


