Határérték feletti kén-dioxid-tartalom miatt több aszalt sárgabarackterméket is visszahívnak a magyarországi forgalomból.
Retteghet az eMAG, Pepita: beszáll a kiskereskedelembe az OTP, itt is lehet már vásárolni
Nemrégiben elindulta Magyarországon a Fizz.hu, amit gyakorlatilag az OTP piacteres online boltja. A vállalat ügyvezetőjével, illetve az OTP csoport innovációs igazgatójával a Forbes beszélgetett.
Nemrégiben elindult Magyarországon a Fizz.hu, aminek ügyvezetője Szőcs András, aki korábban a Mol e-kereskedelmi vezetője volt, de előtte 5 évet dolgozott a Salling Groupnál, 10-et pedig a Tescónál is. A lap, saját információira hivatkozva azt írja, Szőcs a Molnál szintén egy, az e-kereskedelmi szektorba belépő projektet vezetett. Az olajcég egész országot lefedő kúthálózatára alapoztak volna egy Kiflihez hasonló, FMCG-fókuszú online szupermarketet. De ez végül nem kapott zöld utat, bár ezt egyik fél sem erősítette meg.
Fischer András, az OTP csoport innovációs igazgatója azt mondta, a hagyományos bankok jó pár éve mindenütt erős nyomásnak vannak kitéve. Részben a fintech, neobanking és más technológiai lehetőségek is leviszik a belépési küszöböt, részben pedig a szabályozás is a nyílt bankolás felé mutat, és eszerint változnak az ügyfélszokások is. Úgyhogy nincs, mit tenni, diverzifikálni kell a portfoliót.
Fischer András, beszélt a konkurenciától átszipkázott szakemberekről is. Szerinte ez nem meglepő, hiszen relatíve szűk az a munkaerőpiac Magyarországon, ami kellő tudással rendelkezik. Az új piactér-vállalat érdekessége, hogy elsődleges árui nincsnek, ténylegesen csak a partnereik árulnak, ők pedig az ehhez szükséges fórumot adják.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







