2020. július 2. csütörtök Ottó

Düböröghet az építőipar: több pénzt ad a kormány

  • MTI
  • 2018. október 4. csütörtök 16:02

A kormány újabb nyolc milliárd forinttal megemeli az építőipari vállalkozások kapacitásnövelő és hatékonyságjavító beruházásainak támogatását szolgáló nyolc milliárd forintos pályázati keretet - mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hozzátette, a kiírás pénteken jelenik meg, a pályázatokat október 15-től lehet benyújtani. A tervek szerint az elbírálást és a szerződéskötést követően még az idén megtörténhet a támogatások kifizetése.

Az elbírálás során az egy főre jutó termelési érték mellett figyelembe veszik, hogy az adott vállalkozás milyen mértékben emeli a béreket, mert a kormány számára az épített környezet jó minősége mellett fontos az építőiparban dolgozók bérének növelése - fűzte hozzá az államtitkár. György László elmondta, 2017 és 2022 között 20 ezer milliárd forintra tehető az építésgazdaság rendelésállománya, miközben a kapacitások jelenleg 15-16 ezer milliárd forintnyi megrendelés teljesítésére elégségesek, annak ellenére, hogy az ágazat teljesítménye tavaly és 2018-ban is közel harminc százalékkal nőtt.

Mivel az említett időszakban a megbízások közel háromnegyedét, mintegy 15 ezer milliárdnyi forint értékkel az állam generálja, az építőipari kapacitások szűk keresztmetszetét látva a következő években szeretnénk kisimítani a megrendelések növekedési ütemét

- fogalmazott az államtitkár. György László tájékoztatása szerint a pályázati támogatások növelésével 2018 és 2020 között a korábbi 20-ról 28 milliárdra emelkedik az építőipari kkv-k beruházási támogatása. Idén a nyolc milliárd forintos keretre 149 pályázat érkezett, amelyből 82 pályázót támogattak. Az érintetteket napokon belül értesítik az eredményről.

Koji László az ÉVOSZ elnöke a szervezet egyik eredményes kezdeményezésének nevezte az építőipari minimális rezsióradíj meghatározását, amelynek értéke idén 3300 forint.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Fordult a kocka: nem kell már levadászni a jó munkaerőt, kedvükre válogathatnak a cégek
Zdravka Demeter Bubaloval, a MOL-csoport HR igazgatójával beszélgettünk.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk