TikTok-hüledezés vs. 150%-os valóság! 2010-től nálunk nőttek legjobban a banki díjak az EU-ban. Ne dőlj be a csúsztatásnak, itt vannak a tények!
Szeptember 1-jével lép hatályba a törvénymódosítás, ami lényegesen leszűkíti azok körét, akik jogosultak a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) alkalmazására. Jelentések szerint megugrott augusztusban az egyéni vállalkozói számlanyitások száma, ám sokan az érintettek közül feltehetőleg még mérlegelik lehetőségeiket. A határidő közeleg, ezért szakértők most összegyűjtötték számukra az újfajta adózáshoz szükséges legfontosabb teendőket.
Az egyéni vállalkozói számlanyitások száma már augusztus első három hetében 40 százalékkal meghaladta a júliusi adatot az OTP Banknál, feltehetőleg annak hatására, hogy szeptember 1-jével jelentősen szűkülni fog a kisadózó vállalkozások tételes adójára jogosultak köre. A gazdasági tevékenység folytatására számos lehetőség áll rendelkezésre, azonban a bank és a Bookkeepie szakértői szerint érdemes előre tisztázni, hogy milyen lépések szükségesek a váltáshoz.
Ha egy most még katával adózó vállalkozó egyéni vállalkozóként folytatná tevékenységét, úgy folytathatja vállalkozói jövedelemadózással, vagy választhatja az átalányadózást. Mindkét esetben javasolt egy könyvelő felkeresése a kedvezőbb adózási forma kiválasztásához, valamint később a bevételek, kiadások, illetve a befizetendő adók és járulékok nyomon követéséhez. Ha a vállalkozó áfa fizetésére kötelezett, szüksége lesz pénzforgalmi, vagy köznapi nyelven vállalkozói bankszámlára is. Áfa szempontjából alanyi adómentes vállalkozók esetén elegendő a lakossági számla, nekik azonban mindenképpen javasolt a magánjellegű és a céges bevételek szétválasztása, mert másképp kell adózniuk ezek után.
A szakértők szerint a megfelelő pénzforgalmi számla kiválasztásához azt érdemes átgondolni, hogy a vállalkozásnak milyen pénzügyi szolgáltatásokra lesz szüksége, majd tájékozódni az elérhető banki konstrukciókról. A számlavezetési díj általában havi fix költség, amelynek összege bankonként változik. A számlacsomaghoz tartozó üzleti bankkártya díja néhány ezer forint lehet évente, de érdemes megvizsgálni, hogy szükség van-e társkártyákra, és azt is célszerű figyelembe venni, hogy az adott hitelintézetnek milyen az ATM-lefedettsége, hiszen a kártyakibocsátó ATM-ein általában olcsóbb a ki- és befizetés.
Számolni kell mindemellett a tranzakciós díjjal is, amelynek minimalizálásához azt érdemes számításba venni, hogy miként intézi a vállalkozás a pénzforgalmát: használ-e készpénzt, gyakran fizeti-e azt be számlájára, vagy esetleg gyakran utal-e nagyobb összegeket partnereinek.
A váltásra kényszerülő vállalkozóknak számos lehetőséget kell megfontolniuk rövid idő alatt és várhatóan a korábbinál magasabb költségekkel kell szembenézniük, bárhogyan is döntenek. A könnyebb átállás érdekében és a kezdeti nehézségek áthidalására az OTP Bank Start számlacsomagjában az újonnan szerződő egyéni vállalkozók számára három évre elengedjük a számlavezetési díjat
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozói területének vezetője. Ha egyszemélyes Kft. alapítása mellett dönt a most még katával adózó egyéni vállalkozó, könyvelő segítségére és pénzforgalmi számlára szintén szüksége lesz. Emellett céget kell alapítania.
A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy egy egyéni vállalkozás – amennyiben nem szünetelteti a tevékenységét – egyszemélyes Kft-vé alakuljon, amely a korábbi vállalkozás jogutódjának tekintendő, ezáltal megszűnik az egyéni vállalkozói tevékenység. Ez egy nem kevés adminisztrációval járó folyamat, amely során a vállalkozónak leltárt kell készítenie az eszközeiről és kötelezettségeiről, meg kell határoznia, hogy ezek közül melyik vagyontárgyak képezik majd a vagyoni hozzájárulását a Kft. alapításához, tehát mely’ eszközöket és kötelezettségeket adja át a Kft-nek. Ez alapján nyitó mérleget kell készítenie és gondoskodnia kell a munkáltatói intézkedések előkészítéséről. Ezek után, 30 napon belül fogadható el az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság alapító okirata, amit az elfogadástól számított 30 napon belül, a cégbejegyzési kérelemmel együtt kell benyújtani a cégbírósághoz. Egyszemélyes Kft. alapításához ezért mindenképpen szükséges jogi és pénzügyi szakértő segítségét is igénybe venni.
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








