Sok olyan eset van, amikor magának a vásárlónak is érdemes gyanút fognia, mert ami túl szép, hogy igaz legyen, az vélhetően tényleg gyanús.
Nagyon nagy a baj: éheznek a méhek az aszály miatt, súlyos következményekre kell számítani
Az aszály máshol is gondot okoz, de a méhek éheznek, így sokkal kevesebb méz lesz idén.
A súlyos aszály miatt szabályosan éheznek a méhek magyarországon, így számítani kell arra, hogy sokkal kevesebb méz lesz elérhető ebben az évben - számolt be róla a Euronews. Az állatok nem találnak nektárt, vagyis nem tudnak majd mézet előállítani. Egy Pest megyei méhész szerint katasztrofális a helyzet.
A hárs és a selyemfű alatt kezdődött ez az aszályos időszak, és látni, hogy a selyemfű túlnyomó része virágzás alatt teljesen kiszáradt. Azoknál a méhészeknél, akik hordós tételben értékesítenek, kompenzálja a kiesést a jó akáctermés valamilyen szinten, tehát ez tűzoltásnak jó. Viszont a piacozó méhészeknél, akiknél fontos az, hogy legyen választék, ott nagyon nehezen tudják azt megoldani, hogy gyakorlatilag 1-2 fajta mézzel álljanak ki a vásárlóik elé a piacra. Ők nem is tudom, hogy ezt az évet hogyan fogják átvészelni akkor, ha nincs tartalék mézük. Én tizenhárom éve méhészkedem, azóta ilyen aszályos időszakra nem emlékszem
- mondta a Euronewsnak Sárosi István méhész.
Ha a helyzet nem javul, akkor számítani kell arra, hogy az inflációval amúgy is súlyosan terhelt árak mellé a méz is feliratkozik, mint komolyan megdráguló termék. Normális esetben, vagy nem aszályos években egy méhcsalád annyi táplálékot tudna vinni egy napraforgótáblából, amelyből 25 kg méz is készülhetne.
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








