Adózni kell a veszteség után? Lehet, hogy még így is jobban jársz...

Pénzcentrum
2008. február 6. 05:55

Egy vállalkozás életében sosem jó, ha nem termel nyereséget. Ráadásul a minimum adóalap bevezetésével a korrigált bevétel két százaléka után is tanácsos megfizetni az adót, különben könnyen megjelenthet az adóhatóság az ajtóban. A minimum járulékalap bevezetésével sem könnyítette meg a kormány a cégek életét, 2008-tól már a minimálbér kétszerese, vagyis 138 ezer forint után kell megfizetni a társadalombiztosítási járulékokat a dolgozók után, még akkor is, ha alacsonyabb a fizetésük. Ezek mellett már sokan csak egykedvűen tekintenek a jövőbe, bár lehet, hogy tartogat még nekik kellemes meglepetést az élet...

Annyi pozitívum azért van a társasági adóról szóló törvényben, hogy ha egy vállalkozás éve nem sikerült túl jól, és veszteség lett a beszámoló elkészítésének eredménye, akkor azzal a negatív összeggel a következő adóévekben csökkentheti a cég az adózás előtti eredményét, így kevesebb társasági adót is fizet. Ezt nevezik elhatárolt veszteségnek.

Egy adott év veszteségét 2004 előtt csak az azt követő öt évben lehetett maximum elhatárolni, így ha esetleg kevesebb volt a következő években a nyereség, akkor sajnos nem volt mit tenni. 2004 után viszont megszűnt ez az időkorlát, vagyis bármikor elszámolható a veszteség.

De azért figyelni kell arra is, hogy a veszteséggel csökkentett következő évi adózás előtti eredmény semmilyen esetben sem lehet negatív, csak annyit lehet levonni, amennyi az adott év adózás előtti eredménye. A veszteség évenkénti elszámolásának összegét a cég határozza meg, rá van bízva, hogy mennyivel szeretné ilyen módon egy-egy évben a nyereségét csökkenteni.

A társasági adóról szóló törvény az elhatárolt veszteség felhasználására során szigorú kronológiai sorrendet határoz meg, vagyis az elszámolás során mindig a legkorábban keletkezett negatív adóalapot kell először figyelembe venni, vagyis csak sorban lehet haladni az elhatárolással.

Mezőgazdasági dolgozóknál visszamenőleg is van lehetőség az elhatárolt veszteség "eltüntetésére". Vagyis önellenőrzéssel az adott évet megelőző két adóévben szintén csökkenteni lehet az adózás előtti eredményt a veszteség összegével, de itt is csak nulláig, negatívba nem mehet át a korábbi évek egyenlege. Ezt önrevízióval tehetik meg a mezőgazdaságban dolgozók. Ha ezzel nem élnek, attól még ugyanúgy megmarad a lehetőség a következő években elszámolni a negatív összeget.

A veszteség elhatárolására viszont csakis akkor van lehetőség, ha az adóhatóság azt engedélyezte. Az eddigiek szerint a veszteségelhatárolásra benyújtandó kérelmet az adóévi adóbevallás vagy önellenőrzési lap benyújtásáig, illetve az ellenőrzési határozat, vagy adóhatósági határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kellett benyújtani.

A 2008. január elseje utáni változásoknak köszönhetően viszont az önellenőrzéssel feltárt veszteség elhatárolására vonatkozó kérelmet az önellenőrzési lap esedékességéig, az ellenőrzések során feltárt pótlólagos veszteség elhatárolására vonatkozó kérelmet pedig a felügyeleti intézkedés, vagy adóhatósági határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül kell beadni.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Elhatárolási tilalom

Annak ellenére, hogy az adóhatóság engedélyét kell kérni, más feltételek is vannak a veszteség következő évekre történő átvitelére. A működés negyedik adóévétől kimutatott negatív adóalap viszont nem határolható el, ha az elszámolt költségek és ráfordítások 50 százalékát nem éri el az árbevétel. Bár ha indokolt esetről van szó, az APEH engedélyezheti a veszteség elhatárolását. Ebből a szempontból az előtársasági időszak is külön adóévnek számít.

Ha egy cég átalakul, van lehetőség a veszteség következő években történő elszámolására, de szintén csak adóhatósági engedéllyel. Az erre vonatkozó kérelmet az átalakulás cégbírósági bejegyzésétől számított 30 napon belül kell benyújtani, amit ha elmulaszt a cég, akkor további kérelem benyújtására már nincs lehetőség.

Viszont oda kell figyelni arra, hogy a társaságiadó-törvény változik. Ez azért lényeges, mert ha 2000-ben keletkezett veszteségünk, akkor azt a 2000. december 31.-g hatályos szabályok szerint határolhatjuk csak el, és így tovább, minden év veszteségének elhatárolására az adott év szabályait lehet csak alkalmazni.

Az elvárt jövedelem után fizetendő minimumadó szabályainak bevezetése nem volt hatással a veszteségek elhatárolására, mivel az adóalapon nem változtat, ami a veszteségelhatárolás alapja...

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 10. csütörtök
Amália
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?