Torkos Csütörtök: 1200 étterem vett részt A Pénzcentrum.hu olvasóinak visszajelzése alapján az idei Torkos Csütörtök sem múlt el problémamentesen. Várjuk az élményeket!
Több mint 1200 étterem regisztrált a hatodik Torkos Csütörtök akcióba - tudta meg a Pénzcentrum.hu a Magyar Turizmus Zrt-től.
Évről évre több százezer vendég "torkoskodik" országszerte. Az elmúlt öt évben komoly fejlődésen ment keresztül a Torkos Csütörtök akció. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy ez az országos méretű kampány töretlen népszerűségnek örvend és elérte a mennyiségi határait, ami azt jelenti, hogy állandósulni látszik a csatlakozó éttermek száma.
br />Azon éttermek jelentkezését, amelyek ellen 2010-ben jogos panasz merült fel, a 2011-es évre nem fogadták el. Az MT Zrt. tájékoztatása szerint azok az éttermek, amelyekkel komoly probléma volt az előző évben, nem is próbáltak meg idén csatlakozni az akcióhoz, ezért kizárásra idén nem került sor.
Az akcióban több éve résztvevő éttermek körében már jól ismertek a szabályok, ezért egyre ritkábban fordulnak elő panaszok. A korábbi évek tapasztalatai alapján leggyakrabban olyan hibák fordultak elő, hogy a vendéglátóhely italra nem adta meg az 50%-os a kedvezményt, vagy hogy a vendégnek sokat kellett várnia a megrendelt ételre (ami egy ilyen nagy forgalmú napon minden igyekezett ellenére is előfordulhat). Gyakori az is, hogy az étterem külön az akcióra kialakított "Torkos Csütörtök" menüt alkot vagy egységárat alkalmaz, amelyek szintén nagyon komoly kedvezményt jelenthetnek, de a szabályok ezt sem teszik lehetővé.
Természetesen várjuk olvasóink tapasztalatait, címünk: penzcentrum@penzcentrum.hu, de Facebook-oldalunkra kattintva is megoszthatják élményeiket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Olvasónk panasza: A szervízdíjra is vonatkozik a félár
Az alábbi levelet a Pénzcentrum.hu olvasójától kaptuk.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








