1 °C Budapest

"többet, másképp" a Commerzbank Rt.-nél

Pénzcentrum
2005. szeptember 22. 13:57

A mai napon Hák-Kovács Tamás a Commerzbank Rt. elnök-vezérigazgatója ünnepélyes keretek között megnyitotta a Bank debreceni kirendeltségét, amely a város és a régió kis- és középvállalati ügyfeleinek nyújt teljes körű banki szolgáltatást. Ezen a napon került átadásra egy osztrák banktechnikai cég által kifejlesztett, Magyarországon egyedülálló készpénzbefizető terminál is, mely a Commerzbank Rt. fiókjaiban érhető el.

 
A mai napon Hák-Kovács Tamás a Commerzbank Rt. elnök-vezérigazgatója ünnepélyes keretek között megnyitotta a Bank debreceni kirendeltségét, amely a város és a régió kis- és középvállalati ügyfeleinek nyújt teljes körű banki szolgáltatást. Ezen a napon került átadásra egy osztrák banktechnikai cég által kifejlesztett, Magyarországon egyedülálló készpénzbefizető terminál is, mely a Commerzbank Rt. fiókjaiban érhető el.
A CDT (cash deposit terminal) üzembe állításával, és az ATM használatával, az ügyfelek a nap 24 órájában saját maguk intézhetik befizetéseiket, illetve pénzfelvételüket. Ezáltal a fiókban dolgozó munkatársaknak több idejük marad a kapcsolattartásra, az ügyfélkiszolgálásra.
Bankfiókjaink kialakításánál nagy hangsúlyt fektetünk a kényelmes, biztonságos ügyintézésre. A legkorszerűbb technikai megoldásokat alkalmazva, a tanácsadásra és az értékesítésre koncentrálunk.
Ezáltal szeretnénk a kis- és középvállalati ügyfeleinknek többet nyújtani, „többet, másképp” mint a jelenleg számukra elérhető szolgáltatási színvonal.
A nagy teljesítményű CDT automata alkalmas több mint 8.000 papíralapú forintbankjegy befogadására. Az ügyfelek 50 db-os kötegenként fizethetnek be, szétválogatás nélkül. A befizetést követően az automata megszámolja a bankjegyeket és automatikusan jóváírást kezdeményez az Ügyfél számláján.
A világ élvonalába tartozó bankjegyfelismerő rendszer végzi a bankjegyek azonosítását, a nem felismerhető, vagy hamisnak ill. hamisgyanúsnak vélt bankjegyek befizetését az automata nem teszi lehetővé.
A készpénzbefizetés egy erre alkalmas kártyával történik, melyen a cég neve, a kártya száma és a lejárat dátuma található. A kártyalehetővé teszi a nap 24 órájában történő készpénzbefizetést és a cég bármely alkalmazottja használhatja. Az ügyfelek tennivalóit és a lépések sorrendjét a készpénzbefizető automata képernyőjén megjelenő információk határozzák meg.  A művelet bármely ponton megszakítható, és az ügyfél azonnal visszakapja a kártyáját. A műveletek elvégzésére 30 másodperc áll rendelkezésére.
A kártyával befizetett összeg 1 órán belül (banki napon) jóváíródik a cég számláján és a befizetéseiről az ügyfél bizonylatot kap magyar, angol vagy német nyelven.

A rendszer biztonságos, mert bármilyen meghibásodás esetén az automata tárolja és címletenként dokumentálja a befizetett bankjegyeket, így azok visszakereshetőek.

Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 10. vasárnap
Judit
49. hét
December 10.
Az emberi jogok napja
December 10.
Advent (3.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm