Robotkar hegeszt és szerel be alkatrészt egy félvezető áramköri lapra a munkapadon.

Meglépte a kínai óriás, amitől mindenki tartott: brutális drágulás jöhet a slágertermékeknél

MTI
2026. augusztus 14. 15:33

Megemelte egyes gyártókapacitásainak árait a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC), Kína legnagyobb szerződéses chipgyártója a növekvő kereslet miatt - közölte a vállalat második negyedéves eredményeinek ismertetésekor.

A cég második negyedéves árbevétele először haladta meg a 3 milliárd dollárt, a részvényesekre jutó nyereség pedig csaknem megháromszorozódott, 479,2 millió dollárra nőtt. Csao Haj-csün társigazgató a vállalat eredménybeszámolóján elmondta: az SMIC az első negyedévben folytatott tárgyalásokat követően emelte árait, és a harmadik negyedévben már magasabb áron számítja fel a gyártási szolgáltatásokat.

Indoklása szerint a vállalat bizonyos területeken elérte az iparág vezető szereplőinek technológiai színvonalát, miközben a SMIC által alkalmazott árak továbbra is elmaradnak az iparági éllovasokéitól. Csao szerint a második negyedévi szállítások növekedését elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó, a CPU- és GPU-chipektől eltérő termékek iránti kínai kereslet megugrása, valamint a vártnál korábban beérkező megrendelések támogatták.

Az SMIC szerint a mesterséges intelligencián alapuló alkalmazások iránti kereslet az év második felében is élénk maradhat, ezért a vállalat meglévő kapacitásait átcsoportosítja, és felgyorsítja az új gyártósorok felfuttatását.

A cél az iparági kapacitáshiány enyhítése. A vállalat havi termelési kapacitása a második negyedévben 1,7 százalékkal, 1,1 millió 8 hüvelykes szilícium ostyának (wafer) megfelelő mennyiségre nőtt. A kapacitáskihasználtság 93,7 százalékra emelkedett az első negyedévi szintről. Az SMIC a negyedév során havi 8000 ostyával bővítette 12 hüvelykes kapacitását.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kínai chipgyártó az első fél évben 3,4 milliárd dollárt fordított beruházásokra, szemben az egy évvel korábbi 3,3 milliárd dollárral. Az első hat hónapban 2,3 milliárd értékcsökkenést számolt el, az egész évre pedig mintegy 5 milliárd dollárral számol, ami 30 százalékos növekedés éves összevetésben. Az SMIC bevételének mintegy 90 százaléka a második negyedévben Kínából származott, míg az Egyesült Államok részesedése 8 százalék volt. A vállalat a harmadik negyedévre a második negyedévhez képest 2 és 4 százalék közötti bevételnövekedést vár, miközben az ostyaszállítások további emelkedésére számít.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 16. szerda
Edit
38. hét
Szeptember 16.
Az ózon világnapja
Szeptember 16.
A hangzáskultúra napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 15. 20:36