A Fővárosi Vízművek szerint a szolgáltatás jövőbeni biztonságához olyan kiszámítható finanszírozási környezetre van szükség, amelynek része a lakossági vízdíjak fokozatos és tervezhető emelése is.
Gerendai Károly: határozott célom megoldást találni a Sziget létének hosszú távú biztosítására
A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. felmondta a Hajógyári-szigetre vonatkozó területfoglalási engedélyét a fővárosnak, ami veszélybe sodorja a fesztivál jövőjét. Gerendai Károly alapító befektetőtársakat keres a rendezvény megmentése érdekében.
Ahogy arról már beszámoltunk, Karácsony Gergely főpolgármester hétfő reggel közölte, hogy levelet kapott a Sziget Zrt. vezérigazgatójától, amelyben a cég kezdeményezi a fővárossal kötött megállapodás felmondását. A lépés hátterében a Sziget külföldi tulajdonosának üzleti döntése állhat.
A fesztiválszervező cégnek 2026-ig szóló ötéves területfoglalási szerződése volt a fővárossal, amit most közös megegyezéssel szeretne megszüntetni. A Sziget Zrt. tulajdonosa a luxemburgi Superstruct Entertainment, amelyet 2023-ban az amerikai KKR tőkealap vásárolt meg 1,3 milliárd fontért.
A Sziget Zrt. pénzügyi helyzete az utóbbi években jelentősen romlott: 2023-ban 1,8 milliárd, 2024-ben pedig már 3,9 milliárd forintos veszteséget könyvelt el. A 2025-ös fesztivál is várhatóan több mint kétmilliárd forintos mínusszal zárt.
A Sziget közleménye szerint a fesztivál külföldi tulajdonosa úgy döntött, hogy a jelenlegi struktúrában nem vállal további kockázatot Magyarországon. Ugyanakkor a magyar menedzsment javaslatára a tulajdonosok felvették a kapcsolatot Gerendai Károllyal, és lehetőséget kínáltak neki a rendezvény folytatására.
Gerendai Károly a Forbesnak elmondta, hogy intenzív egyeztetések zajlanak a háttérben. "Bár nemrég még nagyon nem így képzeltem el az elkövetkező éveimet, de a jelen helyzetben határozott célom megoldást találni a Sziget létének hosszú távú biztosítására" – nyilatkozta az alapító, aki reméli, hogy még októberben sikerül megállapodniuk egy új tulajdonosi struktúráról.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Sziget Zrt. a Covid miatti kényszerszünet után 2022-ben még nyereséges volt, de aztán a soproni Volt fesztivált 2023-tól, a zamárdi Balaton Soundot pedig 2024-től megszüntették. A portfólióban a Sziget mellett csak a kisebb Gourmet és a Gyerek Sziget maradt.
A Superstruct Holding 2017-ben vásárolta meg a Sziget irányítási jogait Gerendai Károlytól és alapítótársaitól, majd 2022 végén a maradék kisebbségi részt is megszerezte. Az 1993-ban alapított Sziget fesztivál vezetését Gerendai 2017-ben adta át Kádár Tamás főszervezőnek.







