5 °C Budapest
Esni fog, fekete felhő van, az esős évszakban sötét fekete.Hűvös záporok egy frissítő tavaszi napon, és tiszta és tiszta esőcseppek pattognak az esernyő fekete

Már látni a durva fordulatot az időjárásban: brutál lehűléssel és esővel robban be az ősz

2025. szeptember 22. 07:52

Már ma lehet számítani növekvő felhőkre az ország egyes részein, kedden és szerdán pedig egyre több helyen kell a lehűlés mellett csapadékra is számítani.

Ma még nagyrészt derült lesz az ég, legfeljebb kevés fátyolfelhő lehet felettünk, majd az éjszaka második felében nyugat felől elkezd erősen megnövekedni a felhőzet. Reggelre már a Dunántúl északnyugati felén erősen felhős vagy borult idő valószínű és a Nyugat-Dunántúlon eső, zápor ekkor már előfordulhat - írja a met.hu. Többnyire gyenge vagy mérsékelt déli, délkeleti szél lesz a jellemző, de hajnalra a Dunántúl nyugati felén északnyugatira, északira fordul az áramlás és néhol megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos északkeleti helyeken ennél néhány fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.

Kedden nyugat és északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, így arrafelé haladva egyre inkább felhős, csapadékos, míg keletebbre derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. Eleinte déli, majd északi, északkeleti szél lehet a jellemző, mely megélénkülhet, a Zemplén térségében meg is erősödhet. A maximum-hőmérséklet általában 26, 32 fok között valószínű, de a felhősebb nyugati, északnyugati tájakon ennél jóval hűvösebb idő ígérkezik, 20 fok alatt alakulhat a csúcsérték.

Szerdán aztán  nagyrészt felhős időben lesz részünk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Szórványosan lehet időszakos eső, záporeső, néhol esetleg zivatar. Nyugaton eshet a legtöbb csapadék. A keleties irányba forduló szél többfelé megélénkülhet, a Dunától keletre meg is erősödhet. A hőmérséklet hajnalban 11 és 19, délután 15 és 27 fok között valószínű, nyugaton, valamint északon, északkeleten lesz a hűvösebb, míg délkeleten a melegebb idő. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 7. szombat
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?