12 °C Budapest
Toppled tree on residential street due to violent Virginia windstorm thunderstorm. Horizontal.

Kegyetlen pusztítást végeztek a viharok Magyarországon: milliós kárt szenvedtek a háztulajok

2023. augusztus 8. 20:03

Az elmúlt hét viharai nyomán továbbra is folyamatosan érkeznek a bejelentések a biztosítókhoz. Bár még nem minden társaság adatai állnak a a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) rendelkezésére, de az már így is kirajzolódik, hogy rekordösszegű, akár a négy és fél milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhat az ágazat.

A múlt csütörtök és vasárnap közötti viharok nyomán kedd délig a lakásbiztosítási szerződések alapján húszezret megközelítő bejelentés érkezett azokhoz a biztosítókhoz, amelyek addig megküldték adataikat a MABISZ-nak. Ez a szám az elkövetkező napokban várhatólag tovább emelkedik, hiszen sokan éppen a szabadságukat töltik, vagy még esetleg nem tudták felmérni a távolabbi ingatlanjaikban, nyaralójukban keletkezett károkat. A bejelentések nyomán a társaságok mintegy négy és fél milliárd forintot elérő összeget különítettek el kárrendezésre, amelynek jelentős részéhez akár már napokon belül hozzáférhetnek ügyfeleik. A legtöbb bejelentés Budapesthez, Pest, valamint Hajdú-Bihar vármegyékhez kötődik.

A MABISZ 2010 óta gyűjti össze a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Tavaly a négy hónap alatt összesen 7,5 milliárd forintot tett ki ez a számla, mintegy hatvanhárom ezer bejelentésre. 2018-ban pedig a teljes viharszezon kevesebb, mint 3,2 milliárd forintjába „került” a társaságoknak. Az elmúlt évtizedben nem voltak olyan viharok, vagy akár egymást követő viharos napok, amelyek az összegeket illetően ilyen méretű pusztítást hagytak volna maguk után.

Ez azonban csak részben az időjárás következménye, mivel jelenleg már a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő építkezési, munkadíj költségeknek, építőanyag áraknak köszönhetően. Néhány évvel korábban az átlagkárösszeg nyolcvan-százezer forintra jött ki egy-egy nagyobb vihar után. Ha a mostani gyorsjelentések adatai utólag beigazolódnak, úgy a múlt heti viharok nyomán a kétszázezer forintot is meghaladó átlagos kárösszeggel lehet számolni.

Jelenleg a magyarországi lakóingatlanok 73-74 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással, viszont a meglévő szerződések jelentős részét több évvel korábban kötötték, és azóta sem aktualizálták a tényleges vagyoni helyzetnek, esetleg az ingatlan bővítésének, korszerűsítésének megfelelően. Így sokan csak a kárrendezési folyamat során döbbennek rá, hogy időközben alulbiztosítottakká váltak. (Erről akkor beszélünk, ha lakásunk, házunk újjáépítésének, ingóságaink újrabeszerzésének költségei meghaladják a szerződésben rögzített un. biztosítási összegeket. A biztosítási összeg ugyanis a kártérítés felső határa. Alulbiztosítottsághoz vezethet az erősödő inflációs környezeten kívül az is, ha a szerződésünkben házunk, lakásunk alapterületét helytelenül adtuk meg.)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 14. hétfő
Helén
42. hét
Október 14.
Kolumbusz-nap
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?